devaibettina 2011.05.16. 18:30

párizs

 

Május elsején, vasárnap délben elbúcsúztunk a burgogne-i palotától, és elindultuk Párizsba. Már említettem, hogy meglehetősen gyors ez a TGV, de én nem fogtam fel mennyire, amíg az állomáson a saját szememmel nem láttam. Párizsból menet ugyebár csak a TGV-ről néztem ki, az meg becsapós. Hát repeszt, mondom. Utánanéztem, és az üzemi sebessége 280-350 km/h. Na szóval a suhanó TGV-k közül egy csak megállt végre az állomáson, mi meg felszálltunk, és visszaröppentünk Párizsba. Megérkeztünk, és miután a gyerekeket ágynak készítettem, felvettem a kapcsolatot a külvilággal végre: beszéltem egy nagyot anyáékkal.
Továbbá elhatároztam, hogy elmegyek sétálni, mert hát az mégiscsak tűrhetetlen lett volna, hogy még egy este úgy alszom Párizsban, hogy semmit nem látok belőle. Megkaptam a kulcsot apukától, meg egy térképet, és megindultam. Azt mondta, hogy a Champs elysées 10 perc metróval, menjek oda. A metrómasina működését viszont nem nagyon láttam át, és nem akartam ott szerencsétlenkedni…szóval inkább úgy döntöttem, hogy sétálok egy nagyot, gondoltam csak találok valami érdekeset, mégiscsak Párizsról van szó. Pár perc menetelés után rádöbbentem hogy a Szajna egy köpésre van tőlem,  szóval fogtam magam és átsétáltam rajta. Szajnatikus volt.
Visszafele jövet felmentem egy felüljáróra, hogy kicsit jobb rálátásom legyen a párizsi fényekre. Hát nem megláttam hogy a diadalív egyenesen velem szemben van? Persze rettentő messze, egy hatalmas sugárút másik végén. Na de én mindig úgy vagyok vele, hogyha valami elég közel van ahhoz, hogy lássam, akkor nem lehet elég messze ahhoz, hogy ne tudjak odáig elsétálni. Ezzel fogtam magam, megindultam, és másfél óra múlva már teljes életnagyságban szemlélhettem a diadalívet. Amúgy én teljes tévhitben éltem. Azt hittem sokkal kisebb. De hatalmas. Legalábbis ahhoz a mérethez képest, ami az én lelki szemeim előtt lebegett… Szóval eredményes volt az este, mert ugye láttam a Szajnát meg a diadalívet, és a Champs elysée-t is, mivel a Diadal ív közvetlen előtte volt, így ott is sétálgattam csöppet, sőt még egy hambit is vettem a mekiben. Nem akarok dicsekedni, de mindehhez ki sem kellett nyitnom a térképet. És hát mid ad a Jóisten, ahogy az Eiffel toronyra néztem, úgy látszott, mintha meglehetősen közel lenne. 11 volt még, gondoltam fiatal az este, így hát megindultam az Eiffel toronyhoz. A látszat csalt, mert egy óra erőltetett tempójú séta után értem el, de hát mennyire de mennyire megérte a fáradtságot! Mégiscsak az Eiffel torony alatt sétálgattam aznap este, mikor azt hittem semmit nem látok majd a városból. Párizs bizony meseszép. Nézzétek meg ti is.:)
Persze nemkicsit hullafáradt voltam addigra. Hajnali fél kettő körül értem vissza a lakásba. Kimerülten, de mosolygott a kis lelkem.:) Másnap reggel 8 tól este 9-ig dolgoztam. Amíg apuka pár gyereket elvitt az orvoshoz én a maradékra vigyáztam, aztán cseréltünk. Egy étteremben ebédeltünk, és ettem csigát is. Csiga íze volt. Este persze már igazán a végkimerülés szélén álltam, úgyhogy hiába terveztem el, hogy az utolsó este is tartok egy Párizs- járást, nem voltam rá képes. Viszont azt mondtam magamnak, hogy már csak azért is nem megyek, mert úgyis visszajövök én még ide, és látom majd újra a párzsi fényeket. Talán így is lesz...
Szóval szundítottam. Majd kelés, majd délben kezdődött a repülős tortúra, ami a családdal nyaralás mellett a másik au pair rémálom. Csak egy kis ízelítő belőle…apuka ül a két nagyobb között, az egyiknek ad egy i-touch-ot, a másiknak a telefonját, hogy játszanak, ő maga pedig olvas. Míg én ülök a két kicsi között, akiknek egy mesét sem tehetek be a dvd lejátszóba, hogy lefoglaljam őket. Öt percre sem nézhetek ki nyugodtan az ablakon. Ráadásul fáj a fülük-fejük a fel-leszállásnál, ordítanak, rugdossák az előttük levő székét. Hát. Igazán. Nagyon gáz. Mindegy. Ez volt az utolsó, és túl vagyok rajta.
Szóval hazaértünk, én kipakoltam a bőröndökből, lefürdettem a gyerekeket, megcsináltam a vacsit, megettük, és és és…vége volt.:)
Szóval összességében sokkal jobb volt, mint amire számítottam, de mégis éppen elég. Újra Dublinban. Dublin, édes Dublin…:)

devaibettina 2011.05.01. 21:05

:)

 

Anya, Mama és Mama,
Tudjátok ti jól, hogy mindig is hálás voltam nektek, mindenért. Évtizedek óta csináljátok, amitől én már 8 hónap után kezdek besokallni, és még milyen, de milyen jól! Most, hogy én is belekóstoltam milyen is az anyaság, meg a nagymamaság, nem érzem elégnek, hogy boldog anyáknapját kívánjak. Igazából semmi sem lenne elég. Felbecsülhetetlen dolgokat meghálálni veszett ügy.

devaibettina 2011.05.01. 20:51

majus 1.

 

Bonjour!
Millió évek óta nem írtam már ide, de csupán ide. Mert azért én szorgalmasan pötyögtem, amikor csak tudtam, viszont technikai okok miatt nem tudtam feltölteni. Így hát csak gyűlt és gyűlt a hatalmas sok betűsereg, ezennel pedig mindet rátok uszítom kedves otthon hagyott szeretteim.
április 20, szerda
Hát itt vagyok. Kivetve a semmi közepére, internet nélkül, és mobil nélkül, és a laptopomat is csak addig használhatom, amíg le nem merül az aksi. Asszem laptop helyett jobban tettem volna, ha 20 81%-os étcsokit hozok, mert már nagyon a végét járja az az egy, amim van. Kezdek együtt érezni azzal a Tom Hanks-el aki a Fed-exnek dolgozott. Én is vágyom egy feltunningolt focilabdára, csak hogy valamihez a saját nyelvemen is beszélhessek. No de nagyon a közepébe vágtam, nézzük hogy kerültem ide.
Megkezdődött a tavaszi szünet, és hát hova máshova száműzhetnék ilyenkor a gyerekeket, ha nem a nagymamához? Már januárban meg is vették anyukáék a jegyeket, hogy húsvétra elrepítsék a meglepetés csomagot a nagyszülőknek: 4 gyereket, meg egy au pairt.
Hétfőn- nehogy már egy kis erőt gyűjtsek a következő két hétre- 10 órát dolgoztam. Aztán még elmentem egy állásinterjúra, ami azt hiszem sikertelen volt. Én szimpi voltam nekik, meg a munkatapasztalatom is, viszont az órabér amit kértem volna kevésbé. Hát majd még nézelődök. Nekem ha maradok ha megyek ugyanolyan rossz és jó.
 Kedden is korán kezdtem, és 4-ig otthon gyerekeztem, aztán indultunk a reptérre. 6kor szállt fel a gép. Hosszú út. 4 gyerekkel és az apjukkal legalábbis meglehetősen hosszú.
Megérkezve pedig a nagyi párizsi lakásába mentünk. Két amerikai lány bérli, az egyikőjük szobájában aludtam. Ahogy néztem az ablakból a háttérben fellobbanó párizsi fényeket, akkor tudatosult bennem, hogy bizony nem sokat ér, hogy elmondhatom, hogy voltam már Párizsban, ha csak ennyit látok belőle… De végülis olyan fáradt voltam, hogy még rendesen elszomorodni sem volt energiám, ágynak dőltem és puff. Másnap már kelhettem is, hogy menjünk a fogorvoshoz, aztán meg a nagyihoz. A reggelinél az apuka csodálkozva fogadta, hogy még nem voltam Párizsban, úgyhogy úgy döntött, hogy ha lesz időnk, meglessük az ejfel tornyot. Végülis ez csupán 10 perccel több sétát jelentett, na de tőle már ez is áldozat. Na de ez annyira részletkérdéssé törpül amelett, hogy láttam az ejfel tornyot!!! Mondjuk messziről, de pont jó volt rá a kilátás. Amúgy már nem azért, de ez az eiffel torony nem is olyan nagy, mint amilyennek hangzik, bár majd majd, majd egyszer…úgyis megnézem közelebbről.:) Egy kicsit mégiscsak sikerült beleszagolni Párizsba, amíg voltunk a fogorvosnál, és utaztunk a metróval, meg evártunk a vasútállomáson. És hogy milyen Párizs? Millió féle- fajta ember, és és annyira nyüzsög, meg pezseg , meg jajj mágnifikkkkk! Sok néger, meg voltak fegyveres katonák, meg az elmaradhatatlan kéregetők! Imádom a kéregetőket. Ahol ők vannak, ott nagyváros is van!:) Szóval igazán mindent összevetve remek volt az a pár órácska, amit Párizsban töltöttem. Csak naggyon naggyon kevés is. Majd úgyis pótlom. Igaz?!
Aztán ugye felszálltam a gyerekekkel a vonatra, pontosabban TGV-re. Igen, erről meg is feledkeztem, hogyha Franciaország, akkor TGV!:) Szóval ezt is kipróbáltam. Kétemeletes volt, és repesztett, mint állat. Mondjuk, nem azt mondom, hogy hangsebességgel mentünk, de csak gyorsabb mint egy intercity. Na hát ezt is kipróbáltam. Pipa. Ja és hogy hova érkeztünk? Ha én azt tudnám... Majd ha google közelben leszek, megnézem a térképen. Szóval az eddig szerzett információk a helyről ahol most vagyok, és aminek a gyerekek szerint nincs neve (egyébként hiszek nekik, mert ezt nemhogy városnak, nemhogy falunak, de még tanyának sem nevezném, mert ez igazán csak egy bazinagy ház a semmi közepén). Bourgogne régióban vagyok. Párizstól 1 óra 20 percnyi útra TGV- vel mérve. Hát. Egész szép vidék. Na jó, csak haragszom rá, mert nincs benne wifi, és nem tudom használni a telefonom. Nem akarok senkit félrevezetni, szóval beismerem hogy GYÖNYÖRŰ! És ez a ház. Hát hatalmas. Kezdem megérteni hogy miért itt töltik a gyerekek a tavaszi szünetet. Olyan mintha egy játszókastélyba jöttek volna, az üveghegyen túlra, oda ahol a szóló szőlő és a csengő barack terem, és ahol mézeskalácsból van a kerítés…Szóval értitek.
Itt van az apuka egyik nővére a két kislányával, meg a nagyszülők, meg én meg a 4 gyerek. De a hétvégén például 21-en leszünk, azt azért megnézném. Meg is fogom.:S
Szóval a következő két hétben a nagyi lesz a főnök. Igazából elég korrekt. Elmondta hánytól hányig dolgozom, és azon kívül azt csinálok amit akarok. Bár ha a lehetőségeket tekintem…:S Szerencsére most más gyerekek is vannak a házban meg itt a két nagyszülő, ami szintén újdonság, így a gyerekek egész elfoglaltak. Ez azt jelenti, hogy valóban van rá esély hogy néha-néha megszabaduljak tőlük. Összegezve a munkakörülmények jobbak mint Spanyolországban, viszont ez két hét, nem egy, szóval ugyanott járunk.
A mama egyébként nagyon kedves, és tényleg segítőkész meg minden, viszont azért látszik, hogy a maga kis elvárásaira nagyon érzékeny, és be is akarja őket tartatni. Na de ha ennyin múlik, akkor jóban leszünk.
Nagyon szeretnék pár sms-t elküldeni. Ha rákereshetnék a neten, hogy milyen centre number-t kér a mobilom, meg mi az hogy define number, akkor biztos tudnék. De van net? Niiiiincs!!! Bár ha netem lenne, alapból tudnék sms-t küldeni az ír telefonszámommal. Hm. Azért vicces hogy mennyire függ az ember manapság ettől a sok elektronikus kütyütől. Viszont ha anyukámat nem tudom felköszönteni anyáknapján, vagy ha Katikának nem tudok gratulálni a ballagása alkalmából, én lelövöm magam. Le én!
Ok. A lényeget leírtam. Fáradt vagyok, csoda hogy volt erőm blogot írni, úgyhogy azt hiszem jobb, ha megyek most. Bár ezt kicsit később olvassátok majd…de szeretlek titeket!:)
Április 21. csütörtök
Na hát túlvagyok az első igazi munkanapomon itt. Ugyebár a nagyszülők, pontosabban a nagymama szabályai szerint működnek most a dolgok, és végül is elég korrekt az öreglány. Rendesen beosztotta az időm, és nem várja el, hogy az egész napot velük töltsem. Persze majd csak a szerencsén múlik, hogy az a pár szabad óra, amit elméletileg azzal tölthetek, amivel akarok nem-e a gyerekek oltárán áldozódik fel. Na de hát ilyen ez az au pair- élet. Ma három szabad órám volt, ami a minimum a túléléshez, de attól tartok a maximum amit itt elérhetek. Viszont ez a három óra mesés volt. Kiültem a napocskára és ott olvastam, vagy csak Bourgogne dimbjeit-dobjait csodáltam, a zöld füvet a bocikkal, meg a kék eget, meg azt a hatalmas nyugalmat, amit itt komolyan mondom harapni lehet itt. Talán rám is fér ez a pár nap. Kinyugodalmaskodom magam egész életemre, de még a következőre is.
Egész átlagos dolgom van itt: hogy megreggeliztessem a gyerekeket, meg segítsek az ebédkészítésnél, meg a vacsinál. Meg pakoljak ki a mosogatóból meg teregessek. Szóval ez is tűrhető. Persze ahányszor a gyerekek elkapnak, akkor játszok velük meg kedves vagyok meg rájuk szólok, hogy ejnyebejnye ezt nem szabad meg azt nem szabad, blabla… Hát, mondom..átlagos.
Na most nézzük miféle emberek közé keveredtem. Szóval itt van a két nagyszülő, meg az apuka nővére, és az ő két kislánya. Az egyik négy éves, a másik kettő. Aztán ma este megérkezett az apuka is. Sosem fogom megszokni ahogy a franciák egymás közt beszélnek. Olyan rettentő előzékenyek, hogy az esküszöm perverz -az én kis magyar agyamnak legalábbis. Akárkit megszólítanak, azt teszik hozzá hogy: szivem, meg drágám, meg kincsem, meg szerelmem, meg te akit imádlak, meg te akit szeretlek, meg kedvesem, meg te szép lány, meg én kicsikém, meg szép cicám, kicsi jóember, meg van itt még végtelen variácó, na de lényeg hogy ezen besokallok. Ráadásul a nagyi ezt igazán mesterfokon űzi, és annyira mézesmázosan beszél hozzám is, hogy ma például muszáj volt felajánlanom neki, hogy lepókhálózom a konyha plafonját. Pedig meg sem kért. De annyira kedvesen beszélt, és mivel én nem tudok olyan kedvesen beszélni, mondom, legalább csináljak valami kedveset. Pedig amúgy ez biztos csak egy csapda, és így akar rabszolgát csinálni belőlem. És valóban, nem bírtam már ellenálni a pókhálózásnak, mondom.
Egyébként a beszédstílusuktól eltekintve is kedvesek velem, igazán. És tényleg nem várják, hogy mindent én csináljak. Például a gyerekek nagynénije (eddig) többet vigyázott a gyerekekre mint én. Aztán ott a nagyi, aki mivel csak két hétre látja ezt a négy unokáját, szóval próbál azért sok időt tölteni velük. Na mondjuk már voltak is vicces dolgok: például a 7 éves Colombnak evőkét nyomott a fejébe kajáláskor, amit mondjuk éppen hogy rá tudott tuszkolni. Aztán a 4 éves Wandrille drágámnak meg csecsemőágyat készített aludni. Tök vicces volt a gyerek, mikor meglátta azt mondta hogy: but it must be a joke! Azt látni kellett volna.:D Szóval vannak azért komikus szituációk, kijött már az öreglány a gyereknevelésből azt hiszem. A nagypapi meg a komplett ellentéte. Rendesen kerüli az unokáit. Például azért is kell külön enniük a gyerekeknek meg a felnőtteknek, hogy a papit ne zavarják. Ha találkozik velük meg annyit mond, hogy: csukd be az ajtót (azt is hozzá teszi hogy szivem, de hát francia…), vagy valami hasonlót. Meg így hozzám nem is szól, az is vicces. Most az előbb bejött ide a szalonba hogy valamit megnézzen a térképen, és tökre így átnéztünk egymáson. Mondjuk ez annyira nem érint meg, az apukával is ugyanez van a házban csak kicsit enyhített változatban.
Hú ez tök dúrva most az apuka ideült velem szembe, csak a semmiből itt termett és most itt olvas előttem. Hm még ilyen intim szituációba nem keveredtem vele eddig, de most hogy kipróbáltam, azt hiszem nem is kár, kicsit zavaró ez így. Amúgy is kucog a gyomra, biztos őt is zavarja hogy hallom. Azt hiszem le is állok az írással. Kérdezte hogy mit írok? Regényt? Höhh, ha azt tudná…J Na majd akkor holnap folytatom.:)
Április 22, péntek
Semmi különös nem történt ma. Mondjuk, mi is történhetne a semmi közepén?
Mondjuk van egy sztorim. Mikor én dönthetek mit csinálok, általában a kerítés külső oldalára ülök ki, a ház meg az út közötti füves részre, tanulgatni egy kicsit. És mivel itt süt a nap, én meg barna akarok lenni, úgyhogy döntöttem, hogy bikinit veszek fel, meg hát a cicagatyám. Azért is mentem házon kívül, hogy meg ne mondják milyen szemérmetlen vagyok, hogy puccoskodok előttük. Lélek sem járt arra, egyedül a mami meg a papi hajtott el mellettem, mert mentek vásárolni. Mikor visszajöttem a házba, mondta az apuka hogy nem kell az út mellé mennem azért hogy napozzak. Hát mondom teljesen rendben van, ott nekem nagyon nyugis. De amint kiderült, nem a kényelmem miatt aggódott, hanem azért szólt mert a nagypapinak nem tetszett a dolog.
Hát na fene, hogy ez az öregember még a kákán is…
Április 23., szombat
A mai napról annyit, hogy megérkezett apuka többi testvére is: szóval egy nővér már itt volt a két kislányával, aztán most jött egy másik nővér 3 lánnyal, egy fiúval és egy férjjel, meg jött egy öcsi egy kisbabábal meg egy feleséggel, meg jött egy másik öcsi is, aki dawn kóros. És ezennel együtt is az egész család. Mind a 20-an. És ahogy elnéztem őket, hát olyan kis szépek. Tényleg olyan idilli, együtt-a-család-nagy-a-család hangulat volt.
És a nap végén összebarátkoztam a két kislánnyal, akik itt voltak mikor már megjöttünk. És azért az valami, mert hát hozzájuk csak franciául beszélhetek. Mondjuk a két éves annyira nem bánta hogy mit beszélek, de azért a másik 4 éves. Na mindegy, lényeg hogy jó hatással van a nyelvi fejlődésemre ez a kis kirándulás.
április 24, vasárnap
Szerencsére a mama komolyan veszi a vasárnapot, úgyhogy ma nem erőltettem meg magam. És még az is kiderült, hogy Húsvét van. Anyáék felhívtak ma, és mondták.:) Úgy néz ki, idén kihagyom a locsolkodást, mondjuk attól mindig is herótom volt. Viszont ezeket a meghitt családi pillanatokat látva picurit hiányzik a húsvét. Mert igenis akármilyen idegesítő az egész locsolkodási meg tojásozási cirkusz, mégiscsak összehozza a családot. Mamáéknál akarok húslevest enni, meg töltött fasirtot, meg lengyel szeletet, meg azt hallgatni, hogy mi van kis jóskának meg nagy marinak a közös ismerősének a harmadik szomszédjának a lányával. nehéz lesz hazamenni, de jó:)
A húsvéti szokásokról annyit, hogy sok- sok elrejtett csoki nyuszit meg tojást rejtettek el a kertben, amit a gyerekeknek kellett megkeresni. Húsvéti locsolkodásnak a hírét sem hallották még, de nem csak itt, sehol a világon kelet-európán kívül. 
A két kislányos nővér ma hazament, ezennel 3-mal kevesebben lettünk.
Április 25, hétfő
Ma volt egy picuri holtpontom. Úgy nem találtam a helyem ebben a hatalmas családban, aminek messziről sem vagyok a tagja…
Szerencsére az unokatestvérekkel tökjól eljátszanak a gyerekeim, nagyjából rájuk sem kell néznem, mert a nagynénik meg bácsik megteszik. Átlagos kis nyugodt házimunkát végzek, igazán kényelmes, jót tesz az idegeimnek. És az unokatestvérek is kedvesek, aranyosak, jólneveltek. Ráadásul a mama meg valóban nagyon kedves velem, hátsó szándékok nélkül. Egy hete sem vagyok itt, de már jobb kapcsolatom van vele, mint a dublini anyukával valaha is volt, pedig nagyjából franciául beszélünk egymással. Tudtam én hogy rajtam nem múlt, háhh!
Na de akkor is holtpontom volt. Anyáékkal telóztam pár percet, és míg beszéltünk bizony könnyezett a szemem. Ha egy ilyen családi idillbe csöppen az ember, bizony óhatatlanul egyedül érzi magát.
De ezt tényleg túl fogom élni. Jobb mint amire számítottam.
Április 26, kedd
Lassan telnek itt a napok, lassan de legalább biztosan. És egyébként nem is azért lassúak mert rossz itt, egyszerűen tanyán vagyok, és ahol a madarakon meg a méhecskéken kívül más nem nyüzsög, ott bezony megáll az idő. Már csak apuka egyik nővére van itt rajtunk kívül, meg a 4 gyereke. Remélem maradnak végig, mert az unokatestvérek olyan jól elszórakoztatják egymást, hogy aranyéletem van.
Mindenki nagyon kedves velem, meg alakul a franciám. Meg tökre átjön, hogy hogy élnek a franciák. Mindig eszik a sajtot, meg mittudom én. Olyan kis cukikJ
Azt hiszem, a felén már túl vagyok. Nem tudom pontosan mikor megyünk haza, de colombe pelenkáinak számából ítélve még 6ot alszunk itt. És igazán nem is volt nehéz eddig, csupán lassúúúúúúúú, de naaaaagyoooon.
Április 28, csütörtök
Tökjól telt a mai nap. Fél óra sétára van a legközelebbi falu, ami igazából csupán 6 házból, egy templomból és egy temetőből áll. Ezt látogattuk meg: 8 unoka, egy nagynéni, meg én. Gyönyörű a táj. Egyhangú, de gyönyörű. Egy fél napig elbámulnám.:) Amúgy az uncsitesók nagyon barátságosak, az egyik 13,5 éves, vele például a nyelvi keretekhez mérten egész sokat beszélgettem.
Vacsorakor meg ünnepséget rendeztünk, mert a 4 unokatestvér holnap reggel távozik. Volt lufi, meg gyerekpezsgő, minden gyerek megmosta megfésülte a haját, és szép pulcsit húztak a pizsamára. Egyébként nagyon dúrva milyen sznob ez a család. Bár szerintem általában a franciák. Például itt van egy harang amit evés előtt kongatnak meg. Aztán valamelyik nap azt találta ki a mama hogy a gyerekek piknikezzenek. Akkor kis kosárkákban vittük ki nekik a kaját. Mégiscsak nevetséges. (Na jó, ha leszek nagymama, én is fogok ilyet, egész kedves volt.) Meg olyan precízen terítünk meg, hogy az vicc. Még késalátét is van, nem értitek?!?! Fú meg régi portrék a falon. Meg gyertya van a csillárban. Mondom. Sznobok.
Mindegy, kedvesek. Ráadásul a nagyi azt mondta, hogy ha Párizsban járok, telefonáljak neki, és a vendége vagyok, mert ugye van ott egy lakása. Na nem hinném, hogy valaha is élek a lehetőséggel, de ez mégiscsak kedves, n’est-ce pas?
és lám milyen jó ha van egy kis kényszerszabadideje az embernek… Ma este megnéztem a szerenádot, meg a videót amit Zita csinált kettőnkről, meg a régi képeket....
Április 30.
Ma ballag az én Nagyhugom! Tökjó, meg minden, de nem fair, hogy nem lehetek ott. Hogy pont most kellett erre az elszigetelt tanyára utazni, mikor ballagás is van meg anyáknapja is mindjárt. Nem igazság!! Legalább a kamerán át láthatnám, ahogy együtt a család…:/ Meg hát jön az érettségi is, és olyan jó lenne ha két szót váltanánk előtte. Talán fogunk. Talán ha vasárnap este Párizsba értünk, ott lesz net. A fene se tudja. De most mérges vagyok. Meg szomi. ÓÓ mostmár fel sem venném ha hívnának, mert úgyis eltörne a mécses…
Egyébként még mindig minden ok. Csak ez a ballagás szomorít el...:/

devaibettina 2011.04.12. 00:51

ápr12

 

Na írjunk blogot!:)
A legfontosabb események:
márc 27, vasárnap:
 végre teljesítettük, amit megkövetelt a haza, és meglátogattuk az ország nyugati partját: a Moher sziklákat, Galwayt, és még egy ír farmot is: Ari, Klári és Én. Mit is mondhatnék…hát meseszép volt. Nem fogom részletezni. Kár lenne. Látni kell. Sőt látni nem is elég. Nekem sem volt. El is határoztam, hogy egyszer, csak legalább még egyszer elmegyek majd röpke kis életem során.  
 Ilyen szervezett túra dologgal mentünk egyébként, aminek annyi hátránya volt, hogy csak kevés időt töltöttünk egy-egy helyen, de ez eltörpült a nagy előnye mellett, mégpedig hogy egy nap alatt letudtuk minden fontosabb látványosságot. Mi voltunk csak magyarok. Sokan voltak mondjuk Amerikából. Meg volt például egy Ausztrál csaj is. Olyan nagyon vicces volt, és talán inkább furcsa mint vicces, hogy ezek az emberek végigaludták az egész utat. Annyira nem izgatta őket a dolog hogy rettenetes. Leszálltak mikor le kellett, meg néztek mikor nézni kellett, mondjuk páran másnaposak is voltak azt hiszem. Pföjj…hobbiutazók. Meg sem érdemlik amúgy. Szóval az egész úton nagyjából csak hármónk hangját lehetett hallani. Na de azt folyamatosan. Az én szám legalábbis meglehetősen ritkán állt be. Egyébként ezzel a két leányzóval olyan tökjól elvagyok, igazán jó móka volt, végigröhögtük a napot. Olyan osztálykirándulás feelingje volt. Tudjátok az a bizonyos „ha jó a kedved üsd a…”J
Ja ja és megjegyzem, hogy becsempésztem a két lányt a szobámba a kirándulást megelőző este, mivel nem lett volna kora reggel buszuk hogy a városközpontba érjenek, ahol a találkahely volt, én meg ugye a városközpontban lakom. Úgy simogatta a lelkem, mikor megjegyezték, hogy kissé embertelen időjárás van a szobámban. Azt hittem velem van a baj, de a lányok reakciójából ítélve talán mégiscsak nem. Ari már volt olyan kedves és szerzett nekem valahonnan egy paplant.:) Ari…hát ő igazán egy kivételes ember. Csak jót lehet tőle tanulni.:)
Na ez a kirándulás erőt adott a következő hétre. Mert már valóban éreztem, hogy kezdek besokallni. Valahogy a gyerekekkel sem volt minden ok, a szülőkkel meg eddig sem volt, nekem meg véges a pozitív hozzáállásom, mert elvégre emberből volnék. Na de a környezetváltozás, meg olyan sok szépet látni, annyi érdekeset hallani, nagyon jót tett. És akkor a következő hetet igazán jól bírtam.:)
Ápr 3
Na ezt a hétvégét meg nagyjából Manónál töltöttem, mert egyedül volt a házban (van amúgy két lakótársa, akik Magyarországon voltak), és hát szegény ne unatkozzon én társaságot szolgáltattam neki. És főztünk gulyást, ami jajj olyan finom volt, igazán nagyon. Kicsit eredetire sikerült krumpli nélkül, meg zellerrel, de mégiscsak le a kalappal előttünk, én azt mondom. Na hát az egy igazán jó kis hétvége volt. Olyan igazi hétvége volt. És hát ezután már igazán megint újra voltam töltve a következő hétre. Amíg nem…
Április 7
Arra keltem csütörtök reggel hogy hányingerem van. De nagyon. Aztán visszafeküdtem, és 11kor arra keltem, hogy Anyuka szól. Kimentem. Én a lépcső egyik ő a másik végén állt, és miután elmagyaráztam neki, hogy hányingerem van, egyből lehuppantam a lépcsőre, mert állni nem bírtam. Mondta hogy kettőig döntsem el hogy tudok e dolgozni. És én azt döntöttem, hogy tudok. De még azóta sem értem, milyen felindulásból, mert a 15 perces sétát a lányokig fél óra alatt tettem meg, és egyensúlyozva. Na aztán 7kor végre a szobámba jutottam. Ágynak dőltem, majd 17 órát aludtam. Az valamennyit segített. Egyébként nem tudom mi volt velem. Ahhoz képest hogy milyen szörnyen rosszul voltam az elején, nagyon gyorsan elmúlt. Az tuti hogy nagyon lázas voltam. Na mindegy lényeg hogy túléltem.
Aztán másnap, pénteken még eléggé lázas voltam, na de tűrhető volt az előző naphoz képest. Ez volt a szerencsém, mert anyuka olyan partit összeszervezett nekem, hogy egészségesen is megijedtem volna. Csupán 10 kis barátot hívott meg vendégségbe. És akárhogy számolom, ez 14 gyerek. És bármilyen jóindulattal is gondolok anyuka segítőkészségére, mind a 14 rám jutott. Nem arról van szó, minden rendben volt. A nagyja eljátszott magában. De ami nem fer velem szemben, az mégsem fer. Na tehát kemény nap volt. De túléltem.
Aztán szombaton meg egy mókás Temple bar-i éjszaka pár au pair lánnyal. Aztán vasárnap kóláztam egyet Évával. Aztán elkezdődött egy újabb hét.
Ma hétfő volt, és Soline születésnapja. Reggelinél és vacsoránál bezsebelte a tömérdek ajándékot, meg finomat ettünk.
Továbbá még elmesélném, hogy egyre inkább úgy néz ki, hogy szeptemberben megyek haza, nem júniusban. Na tessék. Most hogy ezt leírtam azt mondtam magamnak, hogy nehogy már, hülye vagyok? Hova halasztgatom? Már azonnal foglaljak le egy repjegyet júniusra. És erre már özönlik felém a rengeteg érv a szeptember mellett. Ez a dilemmaszituáció teljesen kihoz a sodromból. Már a szemem is elkezdett rebegni, mint érettségi előtt. Nem szeretem a dilemmát, mert mindig azt mondom, hogy eldöntendő kérdésre nem lehet nemtudommal válaszolni. És de még mennyire hogy lehet.:) Drágul a repjegy, sürget az idő. Fél 12 van. Megyek, alszom inkább.
 

devaibettina 2011.03.24. 23:45

márc 24

Hajj, szégyellem magam össze meg vissza, de megint régen írtam már. Na de legalább lesz miről. 

Volt palacsinta kedd (húshagyó kedd), amikor is mindenki palacsintát eszik, és eldönti, hogy mit fog feladni a  következő negyven napra, a böjt idejére. A gyerekeknek egész kedves kis gondolataik voltak..rendet rakok a szomámban, nem gonoszkodom a többiekkel, nem eszem édességet, nem hazudok.. Mondanom sem kell hogy ezeketet betartani napokig sem bírták, de azért még másnap összejött, szóval szerdán négy kisangyalra vigyáztam. Illetve háromra, és Wandrille-ra, aki koránál fogva még nem nagyon érezte át ezt a böjtölgetés dolgot. Szerda meg hamvazó szerda volt, ami ugye a fogadalmaid betartásának első napja. Hát csak annyi az érdekessége, hogy az írek egy hamuval rajzolt kereszttel a homlokukon mászkáltak az utcán. Kis viccesek voltak. 

Aztán az is történt még, hogy elmentem Klárival Malahideba, Arihoz. Szépen sütött a nap az idő legnagyobb részében. Csak császkáltunk a tengerparton, meg beszélgettünk, meg hát ennyi. De jó volt. És szép volt. Olyan szép a tenger.:) 
 
 
 
 
 
Klári és Ari Malahideban
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Múlthét csütörtökön meg Szent Patrik nap volt. Patrick az írek védőszentje. Körülbelül olyan számba mehet ez az ünnep itt, mint a mi augusztus huszadikánk. Az a lényeg, hogy pár utcán át van egy felvonulás: táncosok meg zenészek meg idióta összetákolt állatok kamionokon. Összegyűlik a város színe java, meg egy nagy adag túrista, (talán több túrista is mint nem túrista), mindenki zöldbe öltözve, és körülbelül a 10%-uk lát is valamit az egészből. Na mi nem estünk bele a 10%-ba, de annyira amúgy sem volt nagy szám az egész. Szerintem a virágkarnevál jobb. Klasszisokkal.:) De hatalmas tömeg volt, és azt szeretem végülis, úgyhogy nem volt az olyan rosz.:) A karnevál után is tele volt a városközpont emberrel. Én és Klári elkallódtunk a többi lánytól, úgyhogy ketten aftereztünk a parádé után. Meg aztán csatlakozott Kinga is. Jó volt, ittunk egy kis rosstosst. Amúgy tök vicces volt, mert a 26 éves Klárinak és a 28 éves Kingának sem adták ki a borocskát a teszkóban, mert csak igazolványuk volt, útlevelük nem. Icipicit mintha túlreagálnák ezt a korhatár dolgot errefele.:D
 
Hát hogy- hogy nem, úgy alakultak a dolgok, hogy 5kor feküdtem le. 7kor meg keltem. És aztán dolgoztam  este 9ig. Hosszú nap volt az biztos. És a legfőbb eseménye, hogy mikor Wandrille-al és Colombe-al a trambulinon ugráltam, a kicsi kifejelte Colombe fogát. Mármost a kifejelt foggal nem is volt túl sok gond, mert az amúgy is mozgott. De a mellette lévő is elkezdett mozogni, akkorát kapott szegény gyerek. Hálistennek tejfogakról beszélünk, de akkor is milyen már. Miért akkor kell ilyennek történnie mikor én vigyázok rájuk???
A szombatot meg Manóval töltöttem. Hát had ne mondjam hogy az is szupi volt. Mégiscsak Manóról
van szó.:) Elmentünk egy Dublin melletti városba, Braybe. Van ott egy szép tengerpart, meg egy hegy is, amit hát mi ne másztunk volna meg? Aztán meg hazavonatoztunk, és puboztunk még egyet befejezésül.
Vasárnap meg a botanikus kertbe mentem Klárival és Arival. Leültünk egy padra és kipletykáltuk magunkat Ari szülinapi keksze mellett. Aztán még gyorsan átfutottunk az üvegházakon. Mivel Manó meg Balázs, a lakótársa ott volt fodrászkodni a közelben, velük sétáltunk vissza a városközpontba. És annyira mókás volt, mert ahogy megálltunk az egyik jelzőlámpánál, valaki megköszörülte a torkát mellettem, hogy észrevegyem. Hát nem Éva volt az? Tényleg vicces volt. Hirtelen egy csomóban volt az összes magyar akit ismerek a városban. Sőt, végülis az országban.:D
Na aztán ez a hét valahogy kicsit nehézkesebben telt. 
Munka után kutatok, és igazán nem sok sikerrel. És ez teljesen elkeserít. Nekem mindig kell egy B terv, és most még egy A-m sincs.:( Szóval ez is kicsit bánt. Meg az is bánt, hogy az anyuka mostmár hogy nagyon terhes, mindig itthon van. És kikészít. Egy au pairnek két rémálma van: közös nyaralás a családdal, és úgy dolgozni hogy az anyuka otthon van. Nem tudom elmagyarázni, próbáljátok ki.:) Na de majd megszokom. Muszáj lesz, mert elméletileg hónapok fognak még így eltelni...

devaibettina 2011.03.04. 03:32

március 4

 Ma hajnalig msn-eztem egy jóbarátommal. Sok szép emlék...honvágyam lett. 

Milyen jó is lesz hazamenni.:) Várom.:) 
 
És és anyuka ma megkérdezte, hogy velük megyek e Franciaországba a nyárra. Mert az egész nyarat ott töltenénk. Közel a tengerparthoz, egy kis faluban, Belle ile-ben. Közös megeggyezéssel abban maradtunk, hogy nem megyek. Kicsit több fizetés, de sokkal több munka. NINCS NET, és valószínűleg a szociális életem is katasztrófa lenne. Ő is mondta, hogy látja hogy a kamera előtt lógok amikor csak tudok. Hogy nem bírom az én kis drága otthoniaim nélkül. Még jóhogy nem bírom, imádlak titeket!:) 
Na de nagyon szeretek itt Dublinban is. Szóval megpróbálok még nyárra valami munkát beszervezni. Ha nem sikerül (ami azért elég esélytelen), akkor júniusban hazamegyek. Másülönben még lesz egy ír nyaram. Szeles, esős, de ír nyaram.:)

devaibettina 2011.02.25. 22:29

február 25

 na nézzük csak. 

 
Wandrille, Colombe, és Sophia
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
a héten szünet volt a gyerekeknek. Colombe, Pacome és egy unokatestvérük Franciaországból a Trinity egyetemen volt hazajárós táborban. Soline az apjával Párizsba ment orvoshoz, meg ki tudja még hova. Meg itt volt még az anyuka anyukája is, családot látogatni. 
Mikor anyuka mondta hogy jönni fog a mama, előre szólt hogy készüljek fel, nem normális, és majd úgy fog beszélni velem mint egy rabszolgával, meg hogy nem törődik semmivel meg ilyenek. Hát ehhez képest az eddigi vendégek közül vele voltam el a legjobban. Én nem mondom hogy teljesen komplett a nő, dehát 63 évesen milyen legyen? Egész jókat beszélgettünk...illetve ő beszélt én meg hallgattam, de akkor is..:D Na lényeg hogy nagyon pozitív csalódás volt. 
Milyen furi hogy ezek a gyerekek nagyszülő nélkül nőnek fel. Ezt a mamát egy évben egy hétre látják, a másiknál is csak évi két hetet töltenek a tavaszi szünetben. Pedig azért a nagyszülők azok mégiscsak a nagyszülők. Az enyémeim nélkül el sem tudom képzelni a gyermekkorom. Meg amúgy is, hiába más generáció, más világkép, sokat tanulhat tőlük az ember. 
És most hogy itt volt a mama meg az unokatestvér, végre rákényszerültem hogy franciául beszéljek. És rájöttem hogy egész sokmindent tudok már franciául is elmondani, már ahhoz képest amennyit akkor tudtam, mielőtt idejöttem. Sőt ma már az angol órán azt vettem észre, hogy a yes helyett oui-t mondtam. 
Na hát tökjól telt ez a hét, volt jósok szabadidőm, amit nagyjából Manóval töltöttem, aki pont szabadságon van.:) 
 
 
Zenészbácsik a grafton streeten
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A hülye laptopom mindig kiírja hogy tele van. És tök idegesítő hogy képtelen vagyok megkalapálni. Azért várható volt hogy valami hasonló problémám adódjon, most hogy Gyuszi nincs a közelben..:( 
Aztán mit meséljek még?
Ja múlt hétvégén voltam házibuliban. Az tökjó móka volt. Kingáéknál került megrendezésre. Négyen laknak egy lakásban: egy lengyel, egy francia, egy német és egy brazil. Ez a négy nemzetiség volt jelen a buliban, plusz én és Klári képviseltük kis hazánkat. és hát, megtettük amit megkövetelt a haza, hogy úgy mondjam..:D Ez volt a legjobb buli mióta itt vagyok. Sőt igazából ez volt az első, ami már nálam is a buli kategóriába esik.:D Volt egy csomó idióta. Szeretem az idiótákat.:) 
Jaj meg múlt héten megvettem az első kaját amit tányéron adtak. Mert hát mindig spórolok, és sosem ettem még nem mekiben. Éppen ideje volt már. De van még egy csomó dolog amit meg kellene csinálnom míg itt vagyok. Meg egy csomó minden van ami már előre látom hogy nem fog összejönni. El akartam menni angliába, vagy skóciába, meg észak írországba is...ha már itt vagyok a közelben. Na de nem fogok. Majd a többit azért megejtem. Itt a tavasz, jóidő, nyomatni kell. Hogy mi a többi? Majd elmesélem, ha már megejtettem őket.:)
 
Éva és a desszert:)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  

devaibettina 2011.02.16. 23:32

február 16.

Apa:)!

https://www.youtube.com/watch?v=nO-blCE719Q&feature=related

Itt is szeretnék boldog születésnapot kívánni neked! És megköszönni hogy olyan nagyon jól viseled, hogy elkószáltam otthonról. Mert tudom én, milyen nehéz volt elfogadnod...lehet még mindig nem fogadtad el, de mégis ha más nem, úgy csinálsz mintha. És ez nekem nagyon nagyon sokat jelent!:) Szeretleeeeek!:) 

Ma elmentem az első angol órámra. Hát egész jó móka lesz, mondjuk annyi pénzért lehet is. Azt hiszem a csoportban én vagyok az egyetlen európai.:D Van vagy 10 ázsiai (kóreai, japán, meg kínai is talán), meg három brazil. Vagy a fene sem tudja, így az első órán nem sikerült mindenkit megfigyelnem. A tanár is jófej, meg fiatal. Élveztem.:) 

 

devaibettina 2011.02.13. 19:36

február 13.

 Az lehet a baj, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb. Hogy hallok mások családjairól, hogy ott milyen a szülő- au pair viszony, hogy mennyit kell dolgozniuk, és mit kapnak érte. És látom, hogy az én helyzetem nem kifejezetten a tükörképe ennek. De hát istenem, nem túlélem? Itt lakom a városközpontban, minden, ami számít egy köpésre van. És van egy egész szintem a lakásban, ami hát igen előnyös bizonyos szempontokból.:D Előre meg van beszélve a munkabeosztásom, és ki vannak számolva az óráim. A gyerekekkel meg igazán jól elvagyok, a számukhoz képest, sőt kifejezetten élvezem ezt a gyereknevelés dolgot.

Na mindegy, lényeg hogy amint látjátok, akadnak problémák, de hát az élet mégsem lehet habostorta, mert úgy nem lenne az igazi. És a problémák mellett meg itt ez a sok-sok szuperjó dolog, ami velem történt, és az emberek, akiket itt ismertem meg. Jó itt.:)

Na ennyit a lelkizésből. Mesélek kicsit.

Felvételizek. Mert ugyebár otthon van rá lehetőség, hogy két szakot kezdjen meg az ember lánya egyszerre, államilag támogatottan. És bolond lennék nem megpróbálni ezt jövőre. És nem szabad késlekedni, mert biztos nem sokáig lesz már ilyen jó világ… Én nem mondom, hogy bírni fogom, de próba cseresznye. Első két helyen kommunikáció és médiát jelöltem, mert az passzol a magyarhoz, harmadik pedig reklámszervező szakmenedzser, mert az meg érdekel, és tökjól hangzik. Hát, majd meglássuk mi lesz ebből.:) Mikor hazamentem, és csak azt láttam, hogy mindenki szorgosan tanul, és össze van törve a vizsgák miatti nyomástól meg mittudomén, olyan lelkifurkám volt, hogy én meg csak lopom a napot Dublinban. Na majd lesz ennek még böjtje jövőre. Hohó, de még mennyire..

A franciaóráimnak vége, úgyhogy elkezdek egy angolsulit, mert egy az, hogy anyuka mindig azzal zaklat, hogy járjak iskolába, hogy legyen szociális életem (megjegyzem, én meg vagyok elégedve a szociális életemmel), vagy a fene tudja, talán más oka is van hogy akarja hogy menjek, igazából nem látom át miért olyan fontos ez neki. Kettő meg hogy hátha hasznos. Először csak 8 hétre fizetem be. Szörnyű drága, szóval nagyon remélem nem csak kidobott pénz lesz.

Megismertem Klárit, aki nemrég érkezett ide, au pairkedni. Otthon két diplomával dolgozott egy bárban, és hát (jogosan) úgy gondolta több értelme van ugyanannyi pénzért világot látni. Asziszem vele egészen egy hullámhosszon mozgunk, szóval örülök a szerencsés találkozásnak. A múlt vasárnapot átsétáltuk, gondoltam, hogy na majd én megmutatom neki a várost…hát annyira nem volt sikeres, mert többet segített az útikönyve mint én, na de mindegy.:D Aztán most szombaton puboztunk Kingával meg egy másik lengyel csajjal. Ahhoz képest, hogy együtt voltunk, a két lengyel csaj lengyelül, mi meg magyarul beszéltünk. Ez a 2-2 arány nem gyakran kényszerítette ki, hogy angolul konzultáljunk, na de így meg kényelmes volt, szóval nem gáz.:)

Anyukának a hétvégén itt van az öccse és a menyasszonya. Kis kedvesek, mondjuk úgy két mondatot beszéltem velük. Ha a nyáron is a családdal leszek, akkor azt hiszem, megyek a lagzijukba. Egy francia lagzi biztos érdekes lehet…

Amúgy megint olyan kedves velem, mint még anno, a régi szép időkben. Hát nem tudom, lehet csak azért mert jó kedve van mert itt az öcsike. De azt nem akarom, hogy az ő jókedvétől függjön, hogy beszél velem. Függjön attól, hogy én hogyan dolgozom, mert akkor egy rossz szava nem lehet.

Több mint öt hónapja vagyok itt. Hánemsemmi. 

Jut eszembe, habosbabos, szerelmetes, boldogságos Valentinnapot!:)

devaibettina 2011.02.05. 19:49

febr 5

 Nem szokásom a problémáimat mások orrára kötni, de hát itt ez a blog, és írom meg minden, és már annyi mindent elmeséltem, hogy ez már nem oszt, nem szoroz…

Kedd. Anyuka beszólt, én visszaszóltam és így tovább. Nem boncolom mi volt. Keményen dolgozom, és most döbbentem csak rá hogy ő ezt messze nem értékeli úgy, ahogy azt kellene. De nagyon nem.

Aztán meg gondolta, hogy majd ő megmutatja, hogy ki a főnök, és elkezdett franciául beszélni nekem, és csak akkor szólt hozzám, mikor valamit csináltatni akart, vagy kritizálni. Tisztában vagyok vele hogy ő a főnököm, köszönöm nem kérek a nevelésből. Én meg nem vállalom az ő nevelését, elég a 4 gyereke.

Csütörtökig bírtam.

Hát csütörtökön Pacome (10 éves) olyan hiszti rohamban tört ki, csak úgy a semmiből, hogy nagyon megrémített. Sosem láttam még ilyet. Ráadásul a többieket is nagyon megijesztette, úgy sajnáltam őket. Így is rettentő szűk az idő hogy mindennel készen legyek, de ez a kis incidens körülbelül egy órát vett el. Azóta sem tudom hogy csináltam, de mire anyuka hazajött, így is négy vidám gyerek várta, lefürdetve kész házival, ja meg persze meleg vacsora.  Annyit mondott, hogy majd mikor a poharakat kiteszem az asztalra, akkor majd a tányérok mellé tegyem őket, ne a kancsóhoz. Aztán nem szólt hozzám továbbra sem. Mikor mosogattam (utolsó teendő) akkor lejött a konyhába a telójáért. És hát már csak meg kérdezte, hogy rendben vagyok e. Mondom rendben. Ő meg erre: csak mert olyan csendes voltam vacsoránál, nem úgy nézek ki, mint aki rendben van. Na és akkor, hát eltört a mécses. Na jó nem zokogtam, de ejtettem pár könnycseppet, na. Az elsőket.

Mondtam, hogy nem akarok beszélgetni, csak fárasztó napom volt, és rendben vagyok. Aztán már mikor a szobámba értem kaptam tőle egy sms-t hogy jó éjszakát, meg hogy ne aggódjak, mindenkinek vannak rossz napjai, még a gyerekeknek is.

Most kétesélyes a dolog. Ez a nő vagy teljesen hülye, és komolyan azt hiszi, hogy a gyerekek miatt sírok és nem azért amit ő művel, vagy rájött hogy kicsit sok volt amit csinált, és most próbál úgy tenni mintha nem történt volna semmi. Egyik sem jobb.

Hát, csak gondoltam elmesélem már. Milyen egyszerű is lenne találni egy másik családot…kevesebb munkáért több fizetést és több megbecsülést. Mert tényleg tudnék. Pár nap alatt. De hát nem. Nehogy már ne csináljam végig, amit az előttem levő lányok is megcsináltak. Neeeeem adjuk fel ilyen könnyen. Nem nem…J

devaibettina 2011.01.27. 21:07

január 27

 Vége a hálidéjnek. Bizony ám, nekem még olyanom is volt. Mégpedig hat, azaz hat nap. A család elment valami síklubba, én meg itt maradtam, hogy élvezzem a szabadságom. Azért igazán nem semmi, hogy csak úgy az enyém lehetett a lakás. Még ha csak azért is lett így, mert eszükbe sem jutott nekem is kifizetni az utazást. Mégiscsak jólesik, hogy így megbíznak bennem. Ez kedves. És hát be kell ismernem, hogy hívtam ide egykét ismerőst, annak ellenére, hogy az anyuka azt mondta, ne engedjek be senkit. Nem szép dolog így visszaélni más bizalmával, de sajnálom, emberből vagyok.

A részletes elemzést kihagynám, ha nem haragszotok. Lényeg hogy jó volt. Igazán, NAGYON, NAGYON jó….:). Hát. Igen. Majd jelentkezem minél hamarabb. Puszi nektek, drága otthoniak!:) 

devaibettina 2011.01.15. 00:59

jan 15

Pálma hazamegy.

Pálma volt az, akivel neten ismerkedtünk meg, egy útitárs-kereső fórumon. Mindketten el akartunk menni. Nem azért mert rossz volt ott ahol voltunk, hanem valami másért. Pontosan nem tudjuk miért, de azt hiszem ugyanazért. El is határoztuk, hogy elmondjuk otthon. Először ő tette meg, aztán nagy nehezen én is. Jól kiborítottuk a szülőket, ők meg minket. És már nem sokon múlott hogy feladjuk, amikor jöttem az au pairséggel. Biztonság, kényelem, a szülők megnyugodhatnak, mi meg mehetünk világot látni. Így is lett. Ő Londonban, én meg Dublinban találtam családot, és ezzel el is váltak útjaink. Persze azóta is nyomon követjük egymás pályafutását, sőt még egyszer találkoztunk is, ha emlékeztek.

Ja és a blogírás is az ő ötlete volt, nélküle eszembe sem jut. Na jó talán eszembe jut, de akkor is, köszi PálmaJ

Szóval Spanyolországból hazaérve olvastam a blogjában (otoraitea.blogspot.hu) hogy hazamegy. Nem érzi már jól magát. Honvágy. Magány.

Tudjátok, nekem eddig még eszembe sem jutott, hogy haza kéne mennem. Lehet csak ez a hülye spanyol magánytúladagolás hozta ki, de azért egy pillanatra meginogtam. Hogy úristen mi a fenét csinálok én itt, összezárva ezzel a négy kis idiótával (pozitív értelemben), miközben most otthon kéne falnom a kötelezőket? Hajj, hát ki érti ezt, ha én nem.

Februártól kezdődik a következő félév, és én megint passzívba rakatom majd magam. Mert hiába nem tudtam választ adni arra, hogy miért vagyok itt, arra sem tudtam, hogy miért ne legyek itt, vagy hogy miért legyek otthon. Szóval hát. Itt maradok. És jóvanaz. Csak azt akartam még mondani…hogy hiányoztok nagyon, még ha nem is szajkózom állandóan. Veletek minden olyan paprikáscsirke ízű.:)

Most egy kicsit fáradt vagyok. Csak csütörtökig kell már kibírnom. Akkor elmegy a család hosszúhétvégézni. De addig a legeslegutolsó kedvességet türelmet és kitartást is ki kell facsarnom magamból. Aztán már minden rendben lesz. Csak kicsit pihennem kell.

devaibettina 2011.01.10. 23:12

jan 10

 Egy hét Spanyolország után, újra Dublinban. Azért három hét alatt három országot bejárni mégse kutya..:D

Rövid összefoglaló:

Hétfő utazás, kedd Cordoba, szerda séta egy közeli faluban, csütörtök Sevilla, péntek eső így a szálláson maradtunk, szombat szintén szállás, csak étterembe mentünk el, vasárnap vissza Dublinba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már mikor mondta az anyuka hogy szeretnék hogy velük menjek a vakációra, gondoltam hogy nem lesz ez olyan klafa mint ahogyan hangzik. Persze mint mindig igazam lett, na de kezdjük a javával…

Mesés csodás, csodás mesés tájakat láttam. Narancs, citrom, mandarin és pálmafákkal meg olíva ültetvényekkel, hófödte hegyekkel a távolban, napsütéssel a közelben. Persze nem volt az az igazi nagy forróság, de ahhoz képest, hogy január van egynek elment. Megérkeztünk Málagába majd a kölcsön kocsiba pattantunk és irány az apartman, ami egy hegy tetején volt, gyönyörű kilátással, meg medencével. Cordobában mecsetet néztünk meg katedrálist, aztán másnap a séta is jajjdeszép volt. Azok az igazi mediterrán vidékek, amiket csak filmekben látni..a szűk utcák, macskaköves utakkal, magasfalú fehér házakkal, ráadásul pont szieszta időben, úgyhogy néhány öreg bácsin meg kutyán-macskán kívül csak mi voltunk... Másnap Alcazar palotáját néztük meg, hát az is valami gyönyörű volt. Aztán ugye az esős nap. Hát akkor annyi történt, hogy reggel a gyerekekkel medencéztem, aztán kártyáztunk a házban, meg ettünk, meg délután elvittem őket hegyet mászni. Na de ezek a hülye hegyek olyan meredekek meg csúszósok hogy nem volt egy leányálom felnyomni őket. Lefele meg az ölembe vittem egyet, kettőnek meg a kezét fogtam (hogy csináltam? ne kérdezd.). Ja meg párat (pontosabban kettőt) megtámadott egy kutya. Kalandos két és fél óra volt, az biztos. Elég annyi hogy félúton már hárman bőgtek- bocsi- ordítottak, úgyhogy kicsit kikészültem. No de ez még így utólag visszagondolva mókás volt, úgyhogy a jó részéhez sorolom a dolognak. Aztán a következő nap se sok értelmeset csináltunk. Egy tó környékén terveztünk sétát, de valamiért mégsem mentünk. Azt hiszem az anyuka nem akarta, de lehet volt más ok is csak nem értettem, mert franciául beszéltek. Vasárnap meg vissza. Végre. Végre. Végreeeeee.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mert hogy hiába volt kirándulás meg pihenés meg blabla, egyszerűen nem tudtam élvezni… Először is képtelen voltam átlátni hogy mit vártak tőlem, és még most sem tudom. Mert elméletileg azért voltam ott, hogy a szülők pihenni tudjanak a gyerekektől, de a gyerekek meg mindig a szülőkhöz húztak persze, akik meg játszottak velük. És hát most ráncigáljam el őket? vagy nem tudom… Na ezáltal nagyjából haszontalanná váltam. Próbáltam legalább az ebédet vagy vacsorát elkészíteni, vagy leszedni utánuk az asztalt, de ezeket is mindig közösen csináltuk. Közben meg megkaptam a fizetésem, meg kifizették a repülőjegyem, a belépőket, meg étteremben etettek. Hát ez így gáz volt. De attól hogy szinte nem is dolgoztam még ugyanúgy nehéz volt. Mert minden percem kötött volt. Mert csak és kizárólag azt csináltam amit ők. Azt ittam, azt ettem, akkor keltem, akkor aludtam, oda mentem, még pisilni se akkor pisiltem amikor én akartam. Meg hát ugye tökre el voltunk szigetelve a külvilágtól. Nemhogy net nem volt, de egy ember sem a környéken. Úgyhogy egy hétig nem beszélgettem senkivel. Mármint tudjátok, beszélgetni, nem beszélni… Sosem éreztem még ennyire egyedül magam. Sosem. L Azt hiszem még három nap és idegösszeroppanást kapok. Tényleg. Az utolsó nap már nagyon a végét jártam, és már nem is tudtam nem kimutatni, hogy nem élvezem a nyaralást, ami még rontott a helyzeten mivel az mekkora bunkóság mikor nyaraltatják az embert. Szóval szégyelltem magam amiért nem tudom legalább azt mutatni hogy hálás vagyok hogy magukkal vittek, meg amiért nem tudom teljesíteni amit akarnak tőlem, de közben haragudtam amiért nem mondják hogy mit akarnak tőlem meg amiért úgy kellett viselkednem mint az árnyékuk. Legközelebb már jobban kezelném a helyzetet. Tök összetett ez az egész igazából nem is tudom elmagyarázni szóval fel is adom.

De ez a Spanyolország- legalábbis az a része ahol voltunk- meseszép. Majd ha gazdag leszek, veszek ott egy nyaralót. Egy hegyoldalban. Vagy hegytetőn. Anyáékat is elviszem majd. Lesz medence is benne. Meg azt hiszem egy lovam is lesz, mert vezetni nem akarok azokon a meredek lejtőkön. Vagy nem tudom. Szerencsére még lesz időm átgondolni hogy is legyen....

devaibettina 2011.01.02. 02:11

jan 2

Hazamentem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De jaj nekem milyen kevés volt ez az egy hét. Éppen csak arra jutott időm, hogy a legfontosabbaknak köszönjek, aztán elköszönjek tőlük. Mondjuk még az is csoda hogy ennyi idő alatt ez összejött… Igen ez az, ami hiányzik innen. Ti.:) És köszönöm mindenkinek ezt az egy hetet, hogy érezhettem, hogy én is hiányzom azért..:).

Egy- két dolgot meg kell jegyezzek, ami eddig még fel sem tűnt. Hát először is, észrevettétek, hogy otthon mindenki magyarul beszél? Azért az dúrva. Mert az nem volt szokatlan hogy én magyarul beszélek ahhoz, akivel vagyok, mert olyan itt is volt. De hogy körülöttem mindenki mást is értsek..azééért... Na meg a másik hogy mindenki más is ért engem. Már úgy hozzá szoktam, hogy mondhatok akármit, úgysem érti senki. Aztán még ami sokkolt, az az Alföld. Hát láttatok még ilyet, hogy amerre csak néztek, síkság? Csak néztétek, de még nem láttátok. Hát hihetetlen. Ez a Petőfi gyerek csak mondott valamit!

Na, ugye a szűkcsaláddal találkoztam már mikor este megérkeztem. Másnap első utam a nagyszülőkhöz vezetett. Velük akartam találkozni leginkább, mert igazán keveset tudtunk beszélni.LLL Na de most végreJJJJJJJ Meg hát kari is volt, szóval mindenkivel ütköztünk. Hát a család az család, szóval nem fogom körül írni, hogy milyen jó volt. Tudja azt mindenki..:)

Aztán meg a BARÁTOK. Próbálok nem gondolni rá, mennyire hiányoznak, szóval nem szívesen írok róla. Sosem sehol sem fog még egy ilyen csapat kialakulni körülöttem, mint ti. A volt osztálytársak, a szomszédfiúk, a legjobb jóbarátnők. Nélkületek nem az igazi… Na de ez van. Az a helyzet, hogy ha otthon lennék sem lenne más, mert mindenki a maga útját járja már. Talán inkább azok a régi szép idők hiányoznak...fene tudja. Most viszont végre minden kicsit olyan volt, mint régen. Mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára... Igaz így lesz, mikor nyáron hazajövök is? Igaz????

Legfrissebb híreink újfaluból. Mindenkinek beázik a pincéje. Csokimari nem fagyott meg, hanem a pszichén van. Aztán. A valóvilágban van egy csaj, akit úgy hívnak hogy szandika és az nagyon jó fej. A németpékség szívás. Ja meg még azt is hallottam, hogy én elhagytam egy gyereket, de ez nekem is meglepetés volt.:) Bizony..újfalu..:D

Kevés volt. Ha szeptemberig lehetőségem is lesz hazamenni, csak és kizárólag akkor megyek, ha több időm lesz, mint egy hét. Mert egy falat paprikáscsirke csak étvágyat csinál. Az első falat után nem leszel rendben, míg egy tányérral meg nem eszel. Tejföllel, nokedlivel…fincsi…:D Na de értitek hogy értem.

Na aztán visszatértem Dublinba. Nem bántam hogy jönnöm kellett. Nekem most itt van egy kis dolgom, és igenis jól érzem itt magam, félreértés ne essen. Aztán dolgoztam, egészen szilveszter estéig. A szilvesztert Ariéknál töltöttem. Zabálós-filmezős-pizsamapartizós szilveszterem volt. Dúrva mi?:D De azért tényleg jól elvoltunk.:) Bizony, 180 fokot fordult itt minden. Na de majd visszafordítom 90-re, mert az egyik újévi fogadalmam, hogy megpróbálom visszavetni kicsit magam az éjszakai életbe, mert mégiscsak fiatalság meg bolondság. Aztán azt is fogadtam, hogy sokkal többet tanulok majd, mint eddig. Mondjuk a semminél nem lesz nehéz többet tanulni:S. Meg persze a szokásos vigyázok az alakomra fogadalom.

Ezúton is szeretnék sikerekben gazdag meg boldog meg új évet kívánni mindenkinek. De talán annyira nem is fontos hogy új legyen, csak a másik kettő stimmeljen.:)

devaibettina 2010.12.12. 14:31

dec.10

 Ezután a csöpögős szülinapi önnyalizás után nézzük miféle dolgok történtek velem azóta óta.

Ugye ott jártunk, hogy leesett a hó, így nem volt suli csütörtök-pénteken. Hogy miért, azt nem tudom. Mármint az oké hogy a hó miatt, na de otthon is esik hó és mégis van suli, szóval hát..mert írek. Ez nekem 2*12 órát jelentett, de egyszerűen nem tudok panaszkodni, mert egy az, hogy messze megéri a fáradtságot, hogy közelebb kerülhetek a gyermekikhez, kettő meg hogy most már tényleg egészen összecsiszolódtunk, úgyhogy többször élvezem a társaságukat, mint nem. Voltak nagy veszekedések, meg verekedések, de legalább annyi nevetés is volt mint sírás (szóval rengeteg). Jó volt az.:)

Szombaton találkoztam Kingával (lengyel au pair). Tea kertbe mentünk. Ez egy nagy, de legalábbis nem kicsi hely, aminek elkerített részei vannak, hogy a csend és nyugalom ölébe ülhessetek be a másikkal kivesézni az élet nagy dolgait. Tudom, hogy otthon is van ilyen, de nekem még új volt..:)

Vasárnap meg Manóval mentem el Wicklowba. Na hát oda azért mentünk hogy menjünk végre valahova ami nem Dublin. Ez a wicklow egy kisváros azt hiszem, a tenger mellett, egy órára Dublintól. Elbuszoztunk, aztán leszálltunk, aztán megnéztük a tengerpartot (itt meg kell említsem hogy: wáóóóóóóóóóóó:O), meg piknikeztünk a public wc előtt, aztán meg sétáltunk, meg sétáltunk, meg sétáltunk is asszem. Na tehát összeségében nem is volt más Wicklowban mint a tengerpart, de komolyan olyan szép volt, hogy az is igazán elég. Na szóval megvan a harmadik Írországi város ahol voltam. Volt még kettő másik is hogy az igazat megvalljam, de azok nem érnek, mert csak utólag derült ki hogy más városok, én azt hittem dublinban vagyok..:)

Wicklow

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hétfőn meg ugye szülinap. Úgy értem az enyém. Hát próbáltam úgy csinálni mintha nem lenne, úgyhogy az egész napomat a könyvtárban töltöttem. De mikor hazaértem, egy kis torta fogadott. Jajj olyan kis ari volt az anyuka hogy vette. Mondjuk még jó hogy vett, alapdolog, de azért na..ari volt. Meg el lett énekelve a Happy Birthday is, szóval a végére egész szülinapos fílingje volt a dolognak. Aztán meg ideültem a laptop elé..és hát mit látnak szemeim: az én Drága Anyukám is sütött nekem tortát. Most mondjátok, hogy nem nekem van a legjobb Anyukám a világon!!:):)

A hét további része a napirutin jegyében telt.

És íme itt a péntek este, szülők nélkül. Vasárnap jönnek, addig én vagyok a főnök. Hosszú hétvége lesz ez az biztos..

devaibettina 2010.12.07. 01:17

dec6

 20 év. Úgy telt el ez a 20 év akár egy pillanat, és ez nem valami költői túlzás. Tényleg. És elszörnyedek hogy ha belegondolok hogy még kétszer ennyi és már 60 vagyok, mert akkor mindjárt 60 vagyok, úristen még ne mááááááááááár!!!!

20 év után felteszi az ember lánya a kérdést: vajon jól csináltam?

Aki olyan maximalista magával szemben mint én, az soha semmilyen körülmények között sem gondolhatja hogy jól csinálta. Gondolhatja hogy „nem csináltam rosszul”, vagy hogy „ jó úton haladok hogy jól csináljam”. De hogy jól csinálta…sosem.

De tudjátok mit? Egy idegen országban egy idegen család házában szülinapozok egy zacskó csipsz meg egy csomag keksz társaságában. Éjfél van és fél hétkor kelek. És kiabálnom kell majd, meg lépcsőn rohangálni, meg feneket törölni, és mindehhez jó képet vágni. Úgyhogy a minimum, amit megérdemlek az az hogy beismerjem végre magamnak: jól csináltam. És jól csinálom. És jól fogom csinálni!

Köszönöm a köszöntéseket, sokat jelentettek!:) 

devaibettina 2010.12.01. 21:48

december 1

Kedves Drága Katikám! Igaz tudod, hogy alig várom hogy lássam a szalcsis videót!? Mondjuk, élőben lett volna az igazi..:/

Péntek hajnal négykor kaparászásra ébredtem. A kandallóban volt valami, de legalábbis a környékén. Na hát mondom nem igaz, itt van egy egér a szobában. Először magamra húztam a takarót, gondoltam hátha nem vesz észre. De mivel továbbra is hallottam a kaparászást, összeszedtem minden bátorságomat hogy leugordjak az ágyról, és kirohantam a szobából. Aztán a szomszéd szobában még aludtam amennyit lehetett. Reggel felkelek…hát annak a szobának a kandallójában is kaparászott valami. Na mondom akkor ennyit az egér elméletről, ez valami más lehet. Aztán, kinéztem az ablakon és rájöttem: hócska kopogott a kandallókban.

Tél köszöntött Dublin utcáira. Bizony ám, olyan hórengeteg hullott ide, mint amennyi még sose nem! Emlékszem, hogy előadtam otthon hogy majd milyen jó kis enyhe telem lesz, hogy itt nincs hó, nincs fagy csak egy kis zápor- zivatar. Erre meg már novembertől jégbe fagy a város. Na de azt leszámítva, hogy az időjárás áthúzta a számításaimat, nem számít hogy havazik. Sőt, egész jó móka. Már hógolyóztam is, meg építettem hóembert. Azért is jó ez az au pairkedés dolog, mert néha megköveteli hogy visszamenj gyerekbe. Az pedig jól tud esni, higgyétek el. Próbáljátok ki ti is!:)

 

Egyébként itt még a havazás is más. Akármekkora vihar volt itt, én villámlást meg mennydörgést egyszer sem hallottam. Most meg alig van hóesés villámlás nélkül. Mégijet.. A hó meg gömbalakú. Mint valami mini hógolyó. Jó nem mindig, de többször olyan mint amolyan. 

Az meg, hogy az írek hogy fogadják, az is tök érdekes. Mert nekik – bár tavaly is havazott már egy kicsikét- mégiscsak nagy dolog, hogy hójuk lett. Úgy fényképezik, mint valami természetfeletti jelenséget. A havat is, meg itt felénk van egy csatorna, ami félig-meddig befagyott. Na a hídon komolyan mindenki megáll és fényképez.:D Na meg el lehet képzelni milyenek az útviszonyok ilyen időben, egy olyan helyen, ahol nincsenek olyan sószóróval meg hókotróval felszerelt hősharcos közutasok mint az ÉN APUKÁM. Ja meg itt garázsok sincsenek, úgyhogy általában mindenki az utcán parkol a háza előtt, szóval jópár centis hóréteget kell eltüntetniük ahhoz hogy egyáltalán kocsiba szálljanak. Valahogy van egy olyan érzésem is, hogy téligumi meg végképp nincs errefelé.

Ha hó van, akkor iskola nincs, úgyhogy holnap-holnapután úgy kábé 12 órázok. De ez már egyéni szoc. prob.

Puszi nektek, mindjárt megyek haza! (Amit egyébként – hogy a tévhiteket eloszlassam- igenis nagyon-nagyon várok!:))

Fú jó sokszor használtam a "hó" szót. Most ez így stilisztikailag nem klappol, na de annyi baj legyen.:D

devaibettina 2010.11.23. 15:08

:)))

Most lássuk, mi fán terem az a Dublin:

-        Van egy folyó, a Liffey, ami ugyanúgy ketté választja a várost, mint Budapestet a Duna. Na ha Budapestet vesszük alapul, én Budán Lakom. Csini környék. Gondolom ez az üzleti negyed is, mert ez a része a városnak folyton tele van jólöltözött, nyakkendős, öltönyös, kosztümös emberkékkel. Már én is a városközpontban lakom, de hogy a legközpontjába eljussak, ahhoz is csak fél órát kell sétálnom. Aztán az ovi 5 perc séta, teszkó 10, park 10, a suli meg 15, úgyhogy nem panaszkodhatom a lakhelyremre. Egyébként meg nagyon szép város ez a Dublin. Én nem mondom, hogy szebb, mint Budapest, na de szép oszt kész.:)

-        Időjárás. Mióta itt vagyok, már minden féle-fajta esővel találkoztam. Van, amit nem látsz de érzel, van amit látsz de nem érzel, és van amit érzel is meg látsz is. Van szeles eső, van esős szél, van hideg eső, van meleg eső, van dézsából öntős, meg szemerkélős. Van amelyik három perc után meggondolja magát, és van amelyik egy nap után sem. Még olyan is van, hogy nincs felhő de van eső. Az azért természetfeletti. És…szivárvány is van.:)

-        Semmi ne lepjen meg. Hogy egy erős példával éljek, egy hete Manóval sétáltunk, és egy csúnya pucér pasi jött velünk szembe. Hát hol máshol történne ilyen, ha nem itt?:D De amúgy is van itt annyi furcsaság, hogy már észre sem veszem, hogy furcsaságok.

-        Közlekedés. Piroson átrohangáló mindenki. Emeletes busz emeletes busz hátán. Az icipici keskeny úton úgy kanyarodnak, hogy kishíján leviszik a gyalogosok fejét. Átlagban 12 percenként váltják egymást. Percenként, amikor nincs rájuk szükséged, 15 percenként, amikor szükséged van rájuk és 20 percenként amikor szükséged van rájuk és az eső is esik. Visszajárót nem kapsz a sofőrtől, mindegy mennyivel fizetsz, de az emeletről adja a kilátás.

-        Az írek: hát először is sportmániások. Szombat- vasárnap meccslázban ég mindenki. Az utcán sálakat árulnak, aki nem a stadionba megy szurkolni, az a pubokba. Felénk van a stadion is. Olyan tömeg vonul itt a meccsek előtt meg után, hogy ajjé. Na de nem csak nézni szeretik ám a sportot, hanem űzni is. A parkok tele vannak foci meg tenisz meg bowling meg a csuda tudja milyen pályákkal. Annyi féle játék van itt, hogy nehéz számon tartani. Hoki, meg rugby, meg krikett meg foci. Meg amiről még nem tudok. Na meg a futás. Hát ezeknek mindegy, hogy eső vagy sár, vagy akármi. Futnak. Ráadásul olyan kevés ruhába, olyan hidegben, hogy rájuk nézni is rossz.

-        Másodszor meg nagyon barátságosak. Már csak ha abba belegondolunk, hogy mit szólnánk mi, magyarok, ha ennyi rengeteg külföldi települne be hozzánk, hogy a munkahelyeinket élvezzék, meg mindent ami azzal jár. Na hát az íreknek mukkjuk sincs. Én legalábbis úgy látom. Na és akármikor térképpel a kezedben látnak meg, odajönnek hozzád hogy megkérdezzék, tudnak e segíteni. Mégiscsak rendesek. Ja és bulizni is tudnak, meg kell hagyni. Idióták.:D

-         Az öltözködésnek is van egy sajátos módja itt. Ránézésről meg tudod mondani hogy valaki nem ír, mert normálisan öltözködik. Az ír lányok fején több az alapozó meg a smink, mint a bőr. Nem arról van szó, hogy nem áll jól nekik, de az ember elgondolkozik azon hogy, ÚRISTEN EHHEZ HÁNYKOR KELNEK FEL? Itt nincsenek emósok, de helyette valami érdekesebb: a melegítősök. Meg van az a rongycsizma (amilyen neked van Bettiii, tudod…). Na az le nem szárad róluk. Majd ha akciós lesz, veszek.:D És már láttam olyat is hogy pizsamába vásároltak a teszkóban. És most ez nem valami metafora. Pizsama volt, mondom.

Na hát nagyvonalakban ennyi. J

 

 

 

devaibettina 2010.11.15. 13:35

november 15

Ha normális munkád van, akkor magától érthetődő, hogy otthon töltöd a hétvégéd. De ha au pair vagy, MEG NE PRÓBÁLD. Az otthon maradás annyit jelent, hogy önként vállalod, hogy hétvégén is dolgozol, mert a gyerekek rádszállnak. Te meg mivel kedves vagy és jószívű, hagyod, közbe pedig megesz az ideg, és kikészülsz. Na én ebbe a hibába estem múlt hét előtti vasárnap. Fú de nagyon megbántam. Múlt héten csak csütörtökig dolgoztam, de olyan lassan telt mintha befagyott volna az idő, mert ugye nem sikerült feltölődnöm a hétvégén…sőt idegroncs lettem.

Igazából hétközben nem sok érdekes dolog történt velem, csak húztam az igát. Esetleg azt tudnám megemlíteni, hogy egyszer lefejeltem egy oszlopot míg Wandrillehoz beszéltem (áócs), és egy emeletes busznyi ember is látta, arról a buszról amelyikre az eset után egyből fel kellett szállnunk (haha lehet nevetni). Egyszer meg békésen sétáltam haza a teszkóból, szatyrokkal teli kézzel, és lesz*rta a fejem egy madár. Hát az is mesés volt. A méretből ítélve hattyú lehetett.

 

Na de aztán jött a szuperrrr hosszúhétvégém, amikor is tanulva az esetből csak fürödni meg aludni jártam haza (kis túlzással). Pénteken vásároltam, aztán meg mulattam egy kicsit. Kettőig. Mert hogy van a Laura, egy német lány, akivel a külföldi „ismerőseim” közül a legtöbbet találkoztam eddig. Egész aranyos csaj. Persze az én drága barátnőimnek nincs párja a világon, mert ők a LEGJOBBAAAAK, de hát mégsem állhat meg az élet nélkülük. Na tehát Laura végre rászánta magát, hogy az éjszakai busszal menjen haza, ne a 11essel. Elmentünk egy „bármi, csak ne Temple bar” túrára. Tökjó volt, még egy részeg írrel is beszélgettünk. Közlöm, hogy 2 hónap óta ez volt az első eset, hogy írrel beszéltem. Nem hiába mondom, hogy sok itt a külföldi…

Szombaton Arival mentünk a botanikus kertbe. Ami tökjó meg szép meg minden, de sajna rákezdett az eső, úgyhogy csak egy kis részét láthattuk. Na de majd legközelebb. Ja meg előtte megnéztünk egy temetőt, ami a közelben volt és híres, mert régi meg mert szép. Biztos neve is van, de nem tudom. Lényeg hogy
hatalmas volt, és egy része tele volt nagyon régi, monumentális sírokkal. Mintha a 19. századba csöppentél volna vissza. Szép volt. Meg csendes.:D

Vasárnap meg Évával találkoztam. Hát Éva egy dublini nanny, aki idősebb az anyukámnál, de fiatalosabb nálam. Tényleg, igazán, nagyon, annyira!! Jófej.:) És hát vele elfecsegtünk estig.

Na így kell eltölteni egy hétvégét. Szép volt Betti.

És még azt akarom elmondani, hogy ha szabadidőm van, akkor előtanulok. Mert igenis, még mindig tervem, hogy egyetemre menjek. Nem maradok örökre au pair, meg lehet nyugodni. Téma lezárva!

 

devaibettina 2010.11.07. 22:07

november 7

 Akkor lássuk a fontosabb momentumokat az utóbbi napokból…

Na hát ugye én a városközpontban lakom, és a gyerekekért is oda megyek, úgyhogy általában van szerencsém látni a közéleti eseményeket is. Szerdán volt itt egy jó nagy sztrájk, sokrengeteg ember sárga pólót vett fel, jól összegyűltek, és megpróbáltak minél nagyobb hangot kiadni magukból. Mert ugye Írhont sem kímélte a válság, és hát nagyot koppantak akik eddig a jóléthez szoktak, úgyhogy irány az utca. Egyébként, ha valakivel szóba elegyedsz akkor először megkérdezi honnan jöttél, aztán meg azt hogy ott hogy viselik az emberek a válságot. Legalábbis tőlem mindig ezt kérdezik…:D

Pénteken a gatyám bekékített pár ruhát mosás közben. Agyvérzés. Na mondjuk még szerencsésen megúsztam mert semmilyen létfontosságú darabot nem érintett a dolog, de akkor is milyen gáz már. Mondtam is neki, hogy még egy ilyen, és visszaviszem a New yorkerbe. 

Szombaton a régnemlátott Arival találkoztam, és tettünk egy nagy sétát a főnix parkban. Hát őzikét még mindig nem láttam, de nem kell aggódni, addig járok oda míg nincs meg Bambi. Ja és mivel volt egy olyan tévinfónk, hogy van ott botanikus kert, leszólítottam egy párt, hogy tudják-e hol van (persze angolul). És mi volt a válasz? „Mi is magyarok vagyunk”. Hát jól bele trafáltam.:D És amúgy már sokszor csapta meg magyar szó a fülem. Vagyunk itt egy páran.

Mikor a nagysétából hazaértem, bébiszitteltem. Méghozzá egy iciripicirike kisbabára. A család barátai kértek meg hogy vigyázzak rá, házhoz is hozták meg minden. De mikor megláttam az anyukája karján, hát a szívroham környékezett meg. Mert egy ilyen kis apróságért felelősséget vállalni mégiscsak…jajjj. Négy hónaposnál nem lehetett több. Két óráig sem kellett rá vigyáznom, de fárasztóbb volt, mint öt óra a négy gyerekkel. Úgy féltem, hogy összetöröm.:) Ráadásul az első fél órát végigcsuklotta, ami egész ijesztő tud lenni, ha az ember nincs tisztában vele hogy ez természetes. És azokban a nagyon ritka percekben, amikor sikerült aludnia kicsit, két dologra gondoltam. Az egyik, hogy vajon vesz e még levegőt. A másik, hogy úristen, hát ezt az énanyukám is végigcsinálta velem, és nem csak két óráig, hanem hosszú-hosszú hónapokig. Hát én..én…ezt nem is sejtettem. AZ ÉNANYUKÁM A LEGSZUPEREBB A VILÁGON!:)

Csütörtök-vasárnap azt csináltam hogy nem csináltam semmit, ami már azért meglehetősen rámfért. Hálelúja.:)

devaibettina 2010.11.01. 21:52

november 1

Kicsit nem vagyok már képbe mik történtek mióta nem írtam, szóval csak úgy vázlatokban:

-        Elmentem múzeumba a nemszeretem családdal meg két gyerekkel az enyémeim közül. Három emeletnyi kitömött állatot néztünk meg, de legalább így két hónap után túlestem az első muzeális élményen.

-        Elvittem mind a négy gyereket a moziba. Hát először is tudni kell, hogy még ilyen sokáig házon kívül nem voltam négyőjükkel, és bizony nem volt egyszerű, főleg nem egy emberrel teli bevásárlóközpontban. Az előző au pair egy ilyen mozizás során el is hagyta tavaly Colombe-ot. Szerencsére én ugyanazzal a négy gyerekkel értem haza, akikkel elindultam, na de nem kell elájulni tőlem, mert gyerek helyett a kulcsot hagytam el, és mivel senki nem volt otthon meg kellett várni apukát hogy bemehessünk. A gyerekek, mikor látták rajtam milyen szomi vagyok, olyan kis megértőek voltak, abbahagyták a nyavalygást, sőt még azt is elfelejtették, hogy pisilniük kellett. Jajj de olyan rossz volt, hogy majdnem kitörtek belőlem az első dubilni könycseppek. Már olyan büszke voltam magamra,  hogy semmit nem hagytam el mióta itt vagyok (na jó egy fél fülbevalót). De úgy néz ki, ezt sosem fogom kinőni… Egyébként apuka igazán nem bánta, meg mondta hogy egyáltalán nem gond, ez előfordul, blablabla. De akkor is gáz elhagyni a kulcsot. Gáz Gáz Gáz. Rossz anya vagyok:D

-        A család péntek délután lelépett a hotelba, és itt hagytak a vendégekkel. Igazi szabadságon voltam végre három napig.:) Szombaton búcsút vettem Manótól, aki most két hétig otthon lesz.LLLL Péntek meg vasárnap este meg a Temple Bar-ban voltam más au pair jányokkal, persze csak fél 12-ig… (picit azért fáj a szívem mikor arra gondolok hogy otthon másnap fél 12kor mentem haza, na de ez most másvilágJ).

 A temple bar az amolyan szórakozónegyed-féle, tele pubokkal és hotelokkal, de ez inkább a túristáknak szól. Egyébként nagyon szuper, minden kocsmában élőzene megy- folk, sláger, jazz, meg kitudja még mi-  és olyan hangulat van, hogy csak na. Mindenki énekel, meg ugrál, meg táncol, meg írtáncol, meg mosolyog meg vigad. A hétvégén Haloween volt, úgyhogy az utcák jelmezes emberkékkel voltak tele, meg minden felől tüzijátékot lehetett hallani (látni alig, mert magasak az épületek), meg egy csomó beöltözött kisgyereket is láttam „csokit vagy csalunk”-ozni. Mókás.:D Ja igen, meg a házak is fel vannak díszítve: műpókháló, művér, meg tökök, meg denevérek, szóval minden ami Haloween.

-        Na és végre megtapasztaltam, milyen érzés nemaupair fizetést kapni. Hát fantasztikus. A vendég gyerekekre vigyáztam szombat este. És igazából csak elolvastam három rövid mesét, majd megnéztem egy filmet, majd lefeküdtem aludni. A 4 órás kemény melóért kaptam 35 eurót (9800 Ft). Bizony ha nem családdal élnék, naponta kapnék annyit, mint amennyit hetente. Elgondolkodtató…

devaibettina 2010.10.27. 22:22

okt 27

 Na először is a szülő nélküli hétvégéről..

 Ahogy önmegígértem, tényleg mindent megtettem hogy jól érezzék magukat. Mégiscsak a szüleiket pótoltam, akiket igazán de nagyon szeretnek, szóval az utolsó kedvességet és türelmet is ki kellett préselnem magamból, hogy minden rendben legyen. Sajnos ez azzal járt, hogy a nap végére pont azoknak nem maradt belőle, akik igazán fontosak, gondolok itt drágakedveskiscsaládomra a webkamera másik oldalán, meg mindenkire, akit nem kerestem az utóbbi napokban, pedig megérdemelték volna. De naggyon megérte a fáradozás! A hosszú hétvége végére úgy megszerettek, de úúúúgy… És most már valóban könnyebb kezelni őket. Már az is elég kárpótlás a fáradozásaimért, hogy Soline, aki az első este egy órás hisztigörcsben ordibálta hogy az anyukáját akarja, hétfőn egy kis emlékkártyát készített azzal a felirattal hogy: „Köszönöm a csodás hétvégét”.  Igazából regényt írhatnék annyi minden jó/rossz dolog történt a 3,5 nap alatt, de nem fogok, mert a lényeg hogy túléltem, és megcsináltam, és ANNYIRAJÓ VOLTAM. Szeretem, ha valami sikerül.:)

Na de! Ahogy már megszokhattam, most sem élvezhetem a munkám gyümölcsét, (azt, hogy mostmár valóban szófogadóak), merthogy egy francia család idepofátlankodott egy hétre, három gyerekkel. És tényleg ez a jó szó rá, mert csak telefonáltak, és közölték, hogy megvették a repülőjegyet, és itt fognak megszállni. Anyuka meg nem tud nemet mondani, és kerüli a konfliktust, úgyhogy nem ellenkezett. Nagyon dúrva, mivel idegesíti őket ez az élősködő család, apuka nincs itthon esténként, és a hétvégét egy dublini hotelban fogják tölteni, hogy addig se legyenek velük. Szó szerint elmenekülnek a saját házukból, ami szerintem fölöttébb mókás. Az már kevésbé, hogy a héten négy helyett !!7!! gyerekre vigyázok, és hétvégére egyedül maradok egy idegen családdal, na de nem árt a változatosság. Bár ezek a gyerekek olyan kis nyomik, velük nincs kedvem lakni.:D Az anyjuk meg kibírhatatlan, fujjfujj valaki lője le. Például ma, mire lementem reggelizni már csak másfél szelet kenyér maradt, és mondta az anyuka hogy Bettina, ez a tied. Erre a nő egyből megkérdezni, hogy Bettina, nem adnád nekem az egyiket? Hát most ez milyen már, hogy kikönyörgi a számból a kaját. Na de ez csak egy gyenge példa. Látni kéne mit le nem művel itt. Ja meg volt egy kis szabadidőm, mondom gépezek egy kicsit…hát nem itt ült az én kis laptopom előtt?! ÉS NE LEGYEK IDEGES?

Jó, nyelek egy nagyot, mert ha a család úgy döntött, hogy megtűri őket, akkor kénytelen vagyok velük tűrni.

Ó és tök vicces, anyuka azt álmodta, hogy felmondok, mert hideg van a házban. Hát már nem akartam mondani neki hogy volt is egy kis igazságalapja..:D

Végül egy kép tegnapról...Így néz ki egy tipikus dublini pub.:)

devaibettina 2010.10.21. 18:33

okt 21

 Éppen kezdtem azt érezni, hogy megtanultam kezelni a gyerekeket, beosztani az időm, elkapni a ritmust meg minden, és az utóbbi napokban már tényleg nem is voltam hulla mire végeztem. Na de ezt az újjonnan szerzett rutint nem mostanában fogom kiélvezni. Szülőék rám hagynak három gyereket péntektől hétfő estig, hogy a legnagyobbat elvigyék Spanyolországba a szülinapjára. Aztán pedig őszi szünet, ami azt jelenti, hogy nem lesz egy gyerekmentes órám sem egész héten. Persze 40 órát tervezett be nekem anyuka, de ő sem gondolhatja komolyan, hogy a négy gyerekből egy sem akar majd velem lenni miután lejárt a munkaidőm. Nem is az a baj hogy sok, hanem hogy nem lesz megfizetve ez a kis túlórás móka. Valahogy szívesebben fárad az ember, ha aztán meg van a látszatja. Na de mivel ez nem a gyerekek hibája, itt és most megfogadom, hogy ugyanolyan kedves rendes leszek így is, mint mindig. Legalábbis megpróbálom.:)

Ezután a hét után olyan edzett leszek, hogy gyerekjáték lesz ez a gyerek-játék. 

devaibettina 2010.10.18. 13:36

okt 17

 Szombat reggel Anyuka arra utaló jelekre ébredt, hogy a baba elment. Mindenki szörnyen megjiedt, de szerencsére kiderült, hogy semmi gond. Annyira aggódtam! És meg kell mondjam Anyuka végig olyan higgadt maradt, hogy igazán le a kalappal!! A jó hírnek a szülők annyira megörültek, hogy elhatározták, hogy nem várnak tovább, és elmondják a gyerekeknek. Szóval aznap még az átlagosnál is jobb kedvük volt. Kis cukikák voltak. Egyébként így az egész szombatom arra ment rá, hogy a gyerekekre vigyáztam, mert a szülők délelőtt a kórházban voltak, este meg elmentek mozizni. És bár hétvégén elméletileg nem dolgoznék meg sem fordult a fejemben hogy ez így nem oké. Eddig magam sem vettem észre, de egyre erősebb a gyanúm hogy megszerettem őket.:)JJ

A vasárnap meg szupervasárnapikus volt. A vasárnapok a legjobbak!:)J

És és és kaptam egy új ágyat. (A régiről nem is írtam, mert annyira dúrván szörnyű volt, hogy szégyelltem még megemlíteni is. tényleg.) És és és még annyira nagyon hideg sincs már a házban. Bizony akkor tudod csak igazán értékelni az ilyen apróságokat, ha megtapasztaltad milyen az, mikor az ágyad rugója szétszedi a hátad, vagy ha hetekig kabátban kell ülnöd a szobádban.

Ó és azt kihagytam, hogy azért anyuka beszélt rá, hogy karácsonykor menjek. Kifizetik a januári és a karácsonyi jegy különbözetét, mivel én főleg azért nem akartam karira menni haza, mert szörnyűdrága. Most abból a szempontból hogy ezt felajánlotta nagyon rendes kedves, de azért nem kell tőle elájulni, mert nagyon sok család alapból kifizeti a jegyeket, és azért sokszor több időre is mint egy hét. Na de azért meg lehet tapsolni anyukát meg apukát, mert végülis nekik köszönhetően megyek.

 

devaibettina 2010.10.15. 02:08

okt 15

 A hétfői idegösszeroppanásomat egész kellemes napok követték hálistennek. És csütörtökön bevetettem a titkos fegyverem, az albertkeksz szeletet, úgyhogy a következő napokban zsarolhatom a kölköket, hogy nincs több fini süti, ha nem lesznek kisangyalok!

Na és még mást is csináltam csütörtökön. Azt szögezzük le, hogy Dublin és Bábel tornya között nem sok különbség van. Itt igazán minden féle-fajta nemzetiség megfordul, és az utcán sétálva sokszor kevesebb angol szót hallasz, mint bármi másmilyet. Egyszer valaki nagyon unatkozott, és gondolta megszervez egy „Language Exchange” találkozót. Ez annyiból áll, hogy az emberkék összegyűlnek egy pubba, és mindenféle nyelveken beszélnek, amin csak tudnak. Nem kell nagy eseményre gondolni, 15-20an ha voltunk összesen, és úgy 2-3 óráig tartott, de tényleg érdekes volt. Németek, olaszok, magyarok, írek, meg kitudja mifélék ültek egy asztalnál és beszélgettek, meg egymást tanítgatták hol angolul, hol magyarul, hol máshogy. Szóval tetszett. Párszor biztos elnézek még, főleg hogy 10 percre tőlem tartják.:)

Hazafele Adrival mentem, akit ott ismertem meg, és akiről kiderült, hogy nagyon közel lakik hozzám, úgyhogy neki kétszer is örültem. Épp elköszöntünk egymástól, amikor egy marokkói hapi megkérdezte, hogy magyarok vagyunk e (magyarul persze), aztán félig magyarul félig angolul regélt a magyarországi emlékeiről, hogy konzultáns volt, meg hogy  ismeri Vágó Istvánt meg Orbán Viktort, meg a fene tudja még kiket. Az még mindig rejtély, hogy valóban igazat mondott e, de annyira jól értesült volt, hogy komolyan elgondolkoztatott. Igaz-nem igaz, nem is ez a lényeg, hanem az hogy két magyar beszélget Dublinban, és ezt meghallva egy Marokkói is csatlakozik. ÉÉÉÉÉrted????

Apropó emberek! megvan a repjegyem! december 20-27-ig otthon vagyok!!:)

süti beállítások módosítása