Na először is a szülő nélküli hétvégéről..

 Ahogy önmegígértem, tényleg mindent megtettem hogy jól érezzék magukat. Mégiscsak a szüleiket pótoltam, akiket igazán de nagyon szeretnek, szóval az utolsó kedvességet és türelmet is ki kellett préselnem magamból, hogy minden rendben legyen. Sajnos ez azzal járt, hogy a nap végére pont azoknak nem maradt belőle, akik igazán fontosak, gondolok itt drágakedveskiscsaládomra a webkamera másik oldalán, meg mindenkire, akit nem kerestem az utóbbi napokban, pedig megérdemelték volna. De naggyon megérte a fáradozás! A hosszú hétvége végére úgy megszerettek, de úúúúgy… És most már valóban könnyebb kezelni őket. Már az is elég kárpótlás a fáradozásaimért, hogy Soline, aki az első este egy órás hisztigörcsben ordibálta hogy az anyukáját akarja, hétfőn egy kis emlékkártyát készített azzal a felirattal hogy: „Köszönöm a csodás hétvégét”.  Igazából regényt írhatnék annyi minden jó/rossz dolog történt a 3,5 nap alatt, de nem fogok, mert a lényeg hogy túléltem, és megcsináltam, és ANNYIRAJÓ VOLTAM. Szeretem, ha valami sikerül.:)

Na de! Ahogy már megszokhattam, most sem élvezhetem a munkám gyümölcsét, (azt, hogy mostmár valóban szófogadóak), merthogy egy francia család idepofátlankodott egy hétre, három gyerekkel. És tényleg ez a jó szó rá, mert csak telefonáltak, és közölték, hogy megvették a repülőjegyet, és itt fognak megszállni. Anyuka meg nem tud nemet mondani, és kerüli a konfliktust, úgyhogy nem ellenkezett. Nagyon dúrva, mivel idegesíti őket ez az élősködő család, apuka nincs itthon esténként, és a hétvégét egy dublini hotelban fogják tölteni, hogy addig se legyenek velük. Szó szerint elmenekülnek a saját házukból, ami szerintem fölöttébb mókás. Az már kevésbé, hogy a héten négy helyett !!7!! gyerekre vigyázok, és hétvégére egyedül maradok egy idegen családdal, na de nem árt a változatosság. Bár ezek a gyerekek olyan kis nyomik, velük nincs kedvem lakni.:D Az anyjuk meg kibírhatatlan, fujjfujj valaki lője le. Például ma, mire lementem reggelizni már csak másfél szelet kenyér maradt, és mondta az anyuka hogy Bettina, ez a tied. Erre a nő egyből megkérdezni, hogy Bettina, nem adnád nekem az egyiket? Hát most ez milyen már, hogy kikönyörgi a számból a kaját. Na de ez csak egy gyenge példa. Látni kéne mit le nem művel itt. Ja meg volt egy kis szabadidőm, mondom gépezek egy kicsit…hát nem itt ült az én kis laptopom előtt?! ÉS NE LEGYEK IDEGES?

Jó, nyelek egy nagyot, mert ha a család úgy döntött, hogy megtűri őket, akkor kénytelen vagyok velük tűrni.

Ó és tök vicces, anyuka azt álmodta, hogy felmondok, mert hideg van a házban. Hát már nem akartam mondani neki hogy volt is egy kis igazságalapja..:D

Végül egy kép tegnapról...Így néz ki egy tipikus dublini pub.:)

 Éppen kezdtem azt érezni, hogy megtanultam kezelni a gyerekeket, beosztani az időm, elkapni a ritmust meg minden, és az utóbbi napokban már tényleg nem is voltam hulla mire végeztem. Na de ezt az újjonnan szerzett rutint nem mostanában fogom kiélvezni. Szülőék rám hagynak három gyereket péntektől hétfő estig, hogy a legnagyobbat elvigyék Spanyolországba a szülinapjára. Aztán pedig őszi szünet, ami azt jelenti, hogy nem lesz egy gyerekmentes órám sem egész héten. Persze 40 órát tervezett be nekem anyuka, de ő sem gondolhatja komolyan, hogy a négy gyerekből egy sem akar majd velem lenni miután lejárt a munkaidőm. Nem is az a baj hogy sok, hanem hogy nem lesz megfizetve ez a kis túlórás móka. Valahogy szívesebben fárad az ember, ha aztán meg van a látszatja. Na de mivel ez nem a gyerekek hibája, itt és most megfogadom, hogy ugyanolyan kedves rendes leszek így is, mint mindig. Legalábbis megpróbálom.:)

Ezután a hét után olyan edzett leszek, hogy gyerekjáték lesz ez a gyerek-játék. 

 Szombat reggel Anyuka arra utaló jelekre ébredt, hogy a baba elment. Mindenki szörnyen megjiedt, de szerencsére kiderült, hogy semmi gond. Annyira aggódtam! És meg kell mondjam Anyuka végig olyan higgadt maradt, hogy igazán le a kalappal!! A jó hírnek a szülők annyira megörültek, hogy elhatározták, hogy nem várnak tovább, és elmondják a gyerekeknek. Szóval aznap még az átlagosnál is jobb kedvük volt. Kis cukikák voltak. Egyébként így az egész szombatom arra ment rá, hogy a gyerekekre vigyáztam, mert a szülők délelőtt a kórházban voltak, este meg elmentek mozizni. És bár hétvégén elméletileg nem dolgoznék meg sem fordult a fejemben hogy ez így nem oké. Eddig magam sem vettem észre, de egyre erősebb a gyanúm hogy megszerettem őket.:)JJ

A vasárnap meg szupervasárnapikus volt. A vasárnapok a legjobbak!:)J

És és és kaptam egy új ágyat. (A régiről nem is írtam, mert annyira dúrván szörnyű volt, hogy szégyelltem még megemlíteni is. tényleg.) És és és még annyira nagyon hideg sincs már a házban. Bizony akkor tudod csak igazán értékelni az ilyen apróságokat, ha megtapasztaltad milyen az, mikor az ágyad rugója szétszedi a hátad, vagy ha hetekig kabátban kell ülnöd a szobádban.

Ó és azt kihagytam, hogy azért anyuka beszélt rá, hogy karácsonykor menjek. Kifizetik a januári és a karácsonyi jegy különbözetét, mivel én főleg azért nem akartam karira menni haza, mert szörnyűdrága. Most abból a szempontból hogy ezt felajánlotta nagyon rendes kedves, de azért nem kell tőle elájulni, mert nagyon sok család alapból kifizeti a jegyeket, és azért sokszor több időre is mint egy hét. Na de azért meg lehet tapsolni anyukát meg apukát, mert végülis nekik köszönhetően megyek.

 A hétfői idegösszeroppanásomat egész kellemes napok követték hálistennek. És csütörtökön bevetettem a titkos fegyverem, az albertkeksz szeletet, úgyhogy a következő napokban zsarolhatom a kölköket, hogy nincs több fini süti, ha nem lesznek kisangyalok!

Na és még mást is csináltam csütörtökön. Azt szögezzük le, hogy Dublin és Bábel tornya között nem sok különbség van. Itt igazán minden féle-fajta nemzetiség megfordul, és az utcán sétálva sokszor kevesebb angol szót hallasz, mint bármi másmilyet. Egyszer valaki nagyon unatkozott, és gondolta megszervez egy „Language Exchange” találkozót. Ez annyiból áll, hogy az emberkék összegyűlnek egy pubba, és mindenféle nyelveken beszélnek, amin csak tudnak. Nem kell nagy eseményre gondolni, 15-20an ha voltunk összesen, és úgy 2-3 óráig tartott, de tényleg érdekes volt. Németek, olaszok, magyarok, írek, meg kitudja mifélék ültek egy asztalnál és beszélgettek, meg egymást tanítgatták hol angolul, hol magyarul, hol máshogy. Szóval tetszett. Párszor biztos elnézek még, főleg hogy 10 percre tőlem tartják.:)

Hazafele Adrival mentem, akit ott ismertem meg, és akiről kiderült, hogy nagyon közel lakik hozzám, úgyhogy neki kétszer is örültem. Épp elköszöntünk egymástól, amikor egy marokkói hapi megkérdezte, hogy magyarok vagyunk e (magyarul persze), aztán félig magyarul félig angolul regélt a magyarországi emlékeiről, hogy konzultáns volt, meg hogy  ismeri Vágó Istvánt meg Orbán Viktort, meg a fene tudja még kiket. Az még mindig rejtély, hogy valóban igazat mondott e, de annyira jól értesült volt, hogy komolyan elgondolkoztatott. Igaz-nem igaz, nem is ez a lényeg, hanem az hogy két magyar beszélget Dublinban, és ezt meghallva egy Marokkói is csatlakozik. ÉÉÉÉÉrted????

Apropó emberek! megvan a repjegyem! december 20-27-ig otthon vagyok!!:)

 Vasárnap volt az egyhónapos évfordulóm. Hogy őszinte legyek, nincs honvágyam. De nem azért mert otthon egy kicsivel is rosszabb volt vagy rosszabb lenne, egyszerűen csak jól érzem itt magam, és annyi újat látok és tapasztalok, hogy az elfelejteti velem a „mi lett volna ha…”kérdéseket és hogy nem fog minden úgy várni, ahogy otthagytam…

RÁNÉZELELSZÉDÜLSZ SZOBOR

Manóval tőtögettem a napot, és olyan csomómindent csináltunk, hogy csak na. Elmentünk a Phoenix-be, ami Európa legnagyobb parkja. Meg akartam nézni az őzikéket, akiknek a létezését M. tagadta, így kicsit hamarabb feladtuk a keresést. Nem is láttunk egyet sem, de az a park akkora, mint egy város, szóval valahol ott kell lenniük. Meg ettünk még pizzát is, meg elmentünk megnézni a legöregebb házat (pontosan nem sikerült eldönteni melyik az), meg elindultunk megnézni a legöregebb kocsmát (egy idő után kiderült, hogy messze van, úgyhogy mégsem), meg elbuszoztunk egy helyre, hogy megnézzünk egy vizet ami épp ki volt apadva, így csak egy temetőt néztünk meg a buszmegállóval szemben, majd visszabuszoztunk. Meg blablabla. Lényeg hogy jó volt. Na de milyen lett volna Mval?

Ééééés megszúrta a pupillám egy plakát is. Hát itt dúrván el vannak kapatva az elektronikus zene kedvelői. Csak hogy pár példával éljek, nézzük kik fordulnak meg itt a következő két hétben. Mauro Picotto, Fergie, Trentemoller, Deadmau5, Sven.:O Oké, ez most nem mindenkinek mond sokat, de akinek mond, annak nagyon. Persze hiába is örülök, mert a partipajtik nélkül úgysem lenne az igazi…L Egyébként itt annyi tehetséges utcai zenész van, hogy még velük is beérném…de ez a plakát akkora pontot tett az i-re, hogy az már ÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!

Hazafelé-menet meg mit láttam? Rókát! Tőlünk két házzal arrébb. Pálmától tudom, hogy Londonban sok van, de elméletileg itt nincsenek. Úgy néz ki, hogy gyakorlatilag meg de. Kis cuki volt.:)

Hétfőn komolyan minden összejött. Ez már azért zsíros kis holtpont volt. Szívem szerint kihagytam volna, na de egy hónap után illett is éreznem valami hasonlót.:)

 A pénteki nap szürnyű volt. Mert hát volt olyan, hogy a négy közül egy nyűgös volt..de most egyesítették erejüket. Kétségbeesés. Pánik. Bolondokháza. Megöltek. Legyilkoltak. De csak hallgassak. Négyet akartam, nem?

Na de végre ez volt az első péntek este, amikor kijutottam a ház falain kívül! Három másik au pairrel találkoztam: egy magyarral, egy olasszal és egy franciával. Ők már ismerték egymást, én voltam az újjány, de azért azt hiszem sikerült beolvadnom nagyjából. Persze végig angolul beszéltünk, úgyhogy nem éreztem magyarabbnak a magyar csajt, mint mondjuk az olaszt, sőt talán vele beszéltem a legkevesebbet. Na de a lényeg hogy nagyon jól éreztem magam. Elmentünk egy pubba és ittunk egy bambit, (ami kb annyiba került, mint egy egész estés mulatozás otthon), és beszéltünk mindefélefajta dolgokról, amik közül így hirtelen egy sem jut eszembe.:)

Tehát az első benyomás a Dublini éjszakáról: aznap éppen meccs volt, szóval szerintem még a szokásosnál is nagyobb tömeg vonaglott a városközpontban, de húúúúha mennyi-mennyi ember! Hol vannak ezek nappal?! Mert hát nyüzsi azért nappal is van, de feleekkora. Nem hiszem, hogy volt egyetlen kocsma is ahol ne ment volna a meccs. Mikor pedig vége lett, jött az élőzene. Ha azt nézed, drága a pia, de legalább koncertezel.:) Egyébként a részeg fiatalokkal –eddig legalábbis- semmi gond. Nem kötözködtek, nem szóltak be, pedig azért oda-vissza vagy hatszázzal (na jó nem tudom mennyivel, de jó sokkal) találkoztam. Bár ez lehet csak a személyiségem varázsa, és igazából ugyanolyan parasztok, mint otthon.:D

A szombati nap legizgalmasabb eseménye a gyömbéres keksz volt, amit a tescoban vettem, mikor megcsapott az éhenhalás szele. Hát, még azt is megkockáztatom, hogy érdekesebb, mint a lúdlábszelet ízű kóla (bizony ám, itt olyan is van…): édes volt, de meg is volt sózva, és csípett mint a kutya, és nem mellesleg még gyömbér íze is volt. Jajj, ezek az ír specialitások felkavarják az idegrendszerem.:D

 Na akkor most nézzük mi fán terem is az au pair-ség…

-alulfizetett vagy, és bár lehet, hogy tényleg csak heti 30 órában dolgozol, mégis napi 24 órás készenlétben kell hogy állj. Mégsem lehet olyat, hogy az egyik percben mindhárom szemed a gyereken van, majd mikor lejárt a munkaidőd felőled akár az ablakon is kiugorhat.

-szeretethiányosok és társaságfüggők kizárva. Elméletileg egy család vagytok, de gyakorlatilag vagy te, és van a család, és sosem fogtok összetartozni, csak esetleg összecsiszolódni. Ha lusta vagy megemelni a feneked, hogy ismerősöket szerezz, egyedülebbül leszel, mint a kisujjad.

-nyelvtudás nélkül véged. Ha nem érted mit beszélnek egymás között a gyerekek, akkor semmi keresnivalód köztük. Na, nem mintha én mindig érteném, de a francia szókincsem pl elég volt ahhoz, hogy megmentse Wandrille-t attól, hogy Soline levágja a haját.:D  Hiába eget rengető az íkúd, ha nem tudod normálisan kifejezni magad az ő nyelvükön, a gyerekek nem fognak komolyan venni… Nem hiszem, hogy van annál kiborítóbb, elkeserítőbb és megalázóbb, ha egy 6 éves jobban tud valamit, mint te. Én már csak tudom…:S

-ha nem akarod, hogy a fizetésed kajára menjen el, azt eszed amit ők esznek. Nálam nincsenek étkezési problémák, de azért van egykét család ahol nem emberi a koszt…

-nem csak azt az x számú gyereket vállaltad el, hanem az összes osztálytársat és barátot és unokatesvért akik megfordulnak a házban. nem csak bébiszitter vagy. Szakács, takarító, háztartási eszköz-kezelő, az anyuka pszichológusa, házitanítónéni, nevelőnő, sőt néha vissza kell fejlődnöd gyerekké is…mondjuk egy trambulinozás vagy egy bújócska erejéig. És most hogy anyuka állapotos, még a végén bába is leszek..:OJ

-egy addig idegen család hatalmas szeretettel és türelemmel fogad be, és picit sem bánnak veled kívülállóként. A körülményekhez képest elég függetlenséget kapsz, és beleláthatsz egy teljesen más világba és kultúrába. Olyan dolgokat tanulsz meg, amiket az iskolában soha…és most nem a kakis fenekek kitörlésére gondolok. Mondjuk úgy, hogy egy önismereti kurzus.:)

 Pár szó a kölcsöncsaládról...

- Francia konyha: sajt sajt hátán, és mégtöbb sajt. Sajt magában, sajt sajttal, sajt sajt nélkül. Valamelyik nap összeszámoltam és nyolcféle s. volt a hűtőben. Aztán ott a pite, amit hetente legalább egyszer csinálnak, illetve én csinálok. Olyasmi szerepet tölthet be náluk, mint nálunk a pörkölt. Levesnek nevezik az összeturmixolt főtt zöldséget, ami nekem inkább bébipép, de azért nem rossz. Főtt kajához nincs kenyér (áócsL), a husit véresre sütik. A köretet és a húst/halat nem egyszerre, hanem egymás után eszik. Az ecetük barna, a mustárjuk csípős, a fűszereik meg…hát egzotikusak, hogy finoman fogalmazzak. Ó és az olívaolaj. Egyébként akad itt egy pár fincsi recept, majd ha nagyon nem lesz miről írjak, megosztom.

- ha egy almát esznek, az alá tesznek tányért, ha egy százfelé morzsálódó pirítóst, az alá nem. Lehet csak az a céljuk hogy minél többet töröljem le az asztalt...nem tudom. 

- Néhanapján elmarad a fürdés, és akkor cserélik le a ruhájukat, ha piszkos, így néha 2-3-4 napig is ugyanazt a ruhát látom az anyukán például. Hát nekem ez elég szokatlan.:D És ez tényleg valami nemzeti sajátosság lehet, mert a franciatanár is pontosan azokban a ruhákban volt pénteken, mint szerdán. Ja és nem használnak öblítőt. Mondom öblítőőőt!! De ebből nem arra kell gondolni hogy piszkosak vagy büdösek, csak na.

- Próbálnak megmaradni franciának, és büszkék a nyelvükre és az országukra. A gyerekekhez franciatanár jár, francia rádiót hallgatnak, francia filmet néznek. Franciául beszélnek, esznek, kiabálnak, de szerintem még csendben is francául vannak. Ja és még a barátaik is franciák! Hát ez biztos nem meglepő de Magyarországról igen keveset tudnak. Például anyuka igen meglepődött mikor mondtam, hogy Romániában sok magyar él... 

- Leszámítva a létszámot, egyébként egy teljesen normális család, és teljesen normális módon nevelik a gyerekeiket, hálistennek. És tényleg úgy néz ki, hogy mindőjükre tudnak elég figyelmet fordítani. Persze csak ha leszámítjuk, hogy fél7-kor jönnek haza hétköznapokon, a gyerekek meg 8-tól alszanak. Na de hát így legalább nekem is csurran-cseppen egy kis tennivaló. Hurrá…..

na tehát sajt.francia.normális. ez a három szó tökéletesen összegzi kikkel is lakom.:)

Nagynagynagynagy hajó

Szombaton egy Dublinban kódorgást tartottunk Arival. Meg akartuk nézni a tengert, de azt hiszem itt a városban nincsen kiépített tengerpart vagy hogy is mondjam.. Mi legalábbis csak a kikötőt láttuk. Mondanom sem kell, hazafelé menet szétáztam, mint mindig. Aztán a nap további része uncsi volt. Még egy adag ilyen péntek-szombat este, és komolyan kiborulok. Mondjuk ne sírjon a szám, mert mehettem volna, csak sajnáltam a "vagyonom". Na de megalkottam az egy éves pénzügyi tervet. Mégpedig: minden napra adok magamnak három eurót. Amit az egyik nap nem költök el, az átcsúszik a másik napra. Mindent, amit szemem-szám megkíván, ebből fogok megvenni. A maradékhoz hozzányúlni, ránézni, de még rágondolni is szigorúan tilos, és megpróbálhatatlan. De most mondjátok, hogy nem vagyok leleményes! Persze így is várnak majd rám ínséges, embertelen napok, amikor anélkül haladok el a Tesco péksütemény részlege mellett, hogy egyetlen csokis muffint is leemelnék, és emiatt majd éhenhalok, és keselyűk (bár itt inkább hattyúk) lakomáznak majd kicsontosodott testemen. De még mindig jobb lesz, mint most, amikor még egy üveg vizet sem vagyok hajlandó megvenni, mert csak az jár a fejemben hogy úristen ötször annyi, mint otthon!

 Vasárnap délután találkoztam Kingával (lengyel au pair). Na hát ez a csaj nagyon dúrván kedves, és minden második mondata az hogy „hát nem gyönyörű?” vagy hogy „hát nem csodás?” vagy valami hasonló. Ami persze tökjó. Ha egy ilyen emberrel töltesz egy órát is, a végén már te is mindent csodásnak meg mesésnek meg habosbabosnak látsz, én meg hármat töltöttem vele.

Kinga után meg Manóval találkoztam, aki (gondolatolvasó) azt találta ki, hogy menjünk el a tengerpartra. Hát elbuszoztunk a nemtudomhova, és mivel már esteledett, nemcsak a tengerpartot láttuk, hanem a naplementés tengerpartot, majd az esti tengerpartot is. Legszívesebben folyamatosan ismételgettem volna, hogy hűdeszép, de mivel nem akartam lefárasztani szegényt, csak háromszor mondtam el (igen, számoltam). Na, a tengernézés után meg éppen hogy sprinteléssel elértük a hazafelebuszt, ami viszont pont becsukta az ajtócskáját az orrunk előtt, és pont elindult. Na de mindezt pont látta egy hapi, aki elvitt minket kocsival két megállóval arrébb, hogy fel tudjunk szállni. Hát teljesen ledöbbentem milyen rendes volt. Aztán visszajutva a városközpontba még evés-kódorgás, és irány haza. Hát. KöszííímanóJ

 Csütörtök délelőtt Sophie-val találkoztam, egy német au pairrel. Tökjól megértettük egymást, (az angolt tekintve is, meg amúgy is), és gőzölgő kapucsínó mellett beszéltük ki a gyereknevelés nehézségeit. Este ismét beállt a hidegvíz krízis. A leggyengébb pontom sérült, így kénytelen voltam elemelni egy tábla csokit, hogy kiengeszteljem magam. Bár ha a hidegvíz és az éhenhalás között kellene választanom, hezitálás nélkül az éhenhalásra voksolnék, szóval egy kis csoki még nem fogja rendbe hozni a dolgokat!:)

Pénteken suliban voltam. Hát. Ismét olyat tanultunk, amit már évek óta tudok, számolni. Pfff. Oda is mentem óra után a tanárhoz és megkérdeztem nem mehetnék e át másik csoporthoz. Hát azt mondta nem, mert ne aggódjak lesz majd még nehezebb. Aha. Persze. Felidegesít, hagyjuk. Szerencsére csak Solinera kellett ma vigyáznom. Ő a legnyugisabb, legcsendesebb, legkedvesebb. Igazán au pair barát viselkedése van. Róla is csináltam képet.:)

Ki ne hagyjam hogy nehéz estéket élek, valami hülye nátha elkapott. Vagy én őt.