Vége a hálidéjnek. Bizony ám, nekem még olyanom is volt. Mégpedig hat, azaz hat nap. A család elment valami síklubba, én meg itt maradtam, hogy élvezzem a szabadságom. Azért igazán nem semmi, hogy csak úgy az enyém lehetett a lakás. Még ha csak azért is lett így, mert eszükbe sem jutott nekem is kifizetni az utazást. Mégiscsak jólesik, hogy így megbíznak bennem. Ez kedves. És hát be kell ismernem, hogy hívtam ide egykét ismerőst, annak ellenére, hogy az anyuka azt mondta, ne engedjek be senkit. Nem szép dolog így visszaélni más bizalmával, de sajnálom, emberből vagyok.

A részletes elemzést kihagynám, ha nem haragszotok. Lényeg hogy jó volt. Igazán, NAGYON, NAGYON jó….:). Hát. Igen. Majd jelentkezem minél hamarabb. Puszi nektek, drága otthoniak!:) 

Pálma hazamegy.

Pálma volt az, akivel neten ismerkedtünk meg, egy útitárs-kereső fórumon. Mindketten el akartunk menni. Nem azért mert rossz volt ott ahol voltunk, hanem valami másért. Pontosan nem tudjuk miért, de azt hiszem ugyanazért. El is határoztuk, hogy elmondjuk otthon. Először ő tette meg, aztán nagy nehezen én is. Jól kiborítottuk a szülőket, ők meg minket. És már nem sokon múlott hogy feladjuk, amikor jöttem az au pairséggel. Biztonság, kényelem, a szülők megnyugodhatnak, mi meg mehetünk világot látni. Így is lett. Ő Londonban, én meg Dublinban találtam családot, és ezzel el is váltak útjaink. Persze azóta is nyomon követjük egymás pályafutását, sőt még egyszer találkoztunk is, ha emlékeztek.

Ja és a blogírás is az ő ötlete volt, nélküle eszembe sem jut. Na jó talán eszembe jut, de akkor is, köszi PálmaJ

Szóval Spanyolországból hazaérve olvastam a blogjában (otoraitea.blogspot.hu) hogy hazamegy. Nem érzi már jól magát. Honvágy. Magány.

Tudjátok, nekem eddig még eszembe sem jutott, hogy haza kéne mennem. Lehet csak ez a hülye spanyol magánytúladagolás hozta ki, de azért egy pillanatra meginogtam. Hogy úristen mi a fenét csinálok én itt, összezárva ezzel a négy kis idiótával (pozitív értelemben), miközben most otthon kéne falnom a kötelezőket? Hajj, hát ki érti ezt, ha én nem.

Februártól kezdődik a következő félév, és én megint passzívba rakatom majd magam. Mert hiába nem tudtam választ adni arra, hogy miért vagyok itt, arra sem tudtam, hogy miért ne legyek itt, vagy hogy miért legyek otthon. Szóval hát. Itt maradok. És jóvanaz. Csak azt akartam még mondani…hogy hiányoztok nagyon, még ha nem is szajkózom állandóan. Veletek minden olyan paprikáscsirke ízű.:)

Most egy kicsit fáradt vagyok. Csak csütörtökig kell már kibírnom. Akkor elmegy a család hosszúhétvégézni. De addig a legeslegutolsó kedvességet türelmet és kitartást is ki kell facsarnom magamból. Aztán már minden rendben lesz. Csak kicsit pihennem kell.

 Egy hét Spanyolország után, újra Dublinban. Azért három hét alatt három országot bejárni mégse kutya..:D

Rövid összefoglaló:

Hétfő utazás, kedd Cordoba, szerda séta egy közeli faluban, csütörtök Sevilla, péntek eső így a szálláson maradtunk, szombat szintén szállás, csak étterembe mentünk el, vasárnap vissza Dublinba.

Már mikor mondta az anyuka hogy szeretnék hogy velük menjek a vakációra, gondoltam hogy nem lesz ez olyan klafa mint ahogyan hangzik. Persze mint mindig igazam lett, na de kezdjük a javával…

Mesés csodás, csodás mesés tájakat láttam. Narancs, citrom, mandarin és pálmafákkal meg olíva ültetvényekkel, hófödte hegyekkel a távolban, napsütéssel a közelben. Persze nem volt az az igazi nagy forróság, de ahhoz képest, hogy január van egynek elment. Megérkeztünk Málagába majd a kölcsön kocsiba pattantunk és irány az apartman, ami egy hegy tetején volt, gyönyörű kilátással, meg medencével. Cordobában mecsetet néztünk meg katedrálist, aztán másnap a séta is jajjdeszép volt. Azok az igazi mediterrán vidékek, amiket csak filmekben látni..a szűk utcák, macskaköves utakkal, magasfalú fehér házakkal, ráadásul pont szieszta időben, úgyhogy néhány öreg bácsin meg kutyán-macskán kívül csak mi voltunk... Másnap Alcazar palotáját néztük meg, hát az is valami gyönyörű volt. Aztán ugye az esős nap. Hát akkor annyi történt, hogy reggel a gyerekekkel medencéztem, aztán kártyáztunk a házban, meg ettünk, meg délután elvittem őket hegyet mászni. Na de ezek a hülye hegyek olyan meredekek meg csúszósok hogy nem volt egy leányálom felnyomni őket. Lefele meg az ölembe vittem egyet, kettőnek meg a kezét fogtam (hogy csináltam? ne kérdezd.). Ja meg párat (pontosabban kettőt) megtámadott egy kutya. Kalandos két és fél óra volt, az biztos. Elég annyi hogy félúton már hárman bőgtek- bocsi- ordítottak, úgyhogy kicsit kikészültem. No de ez még így utólag visszagondolva mókás volt, úgyhogy a jó részéhez sorolom a dolognak. Aztán a következő nap se sok értelmeset csináltunk. Egy tó környékén terveztünk sétát, de valamiért mégsem mentünk. Azt hiszem az anyuka nem akarta, de lehet volt más ok is csak nem értettem, mert franciául beszéltek. Vasárnap meg vissza. Végre. Végre. Végreeeeee.

Mert hogy hiába volt kirándulás meg pihenés meg blabla, egyszerűen nem tudtam élvezni… Először is képtelen voltam átlátni hogy mit vártak tőlem, és még most sem tudom. Mert elméletileg azért voltam ott, hogy a szülők pihenni tudjanak a gyerekektől, de a gyerekek meg mindig a szülőkhöz húztak persze, akik meg játszottak velük. És hát most ráncigáljam el őket? vagy nem tudom… Na ezáltal nagyjából haszontalanná váltam. Próbáltam legalább az ebédet vagy vacsorát elkészíteni, vagy leszedni utánuk az asztalt, de ezeket is mindig közösen csináltuk. Közben meg megkaptam a fizetésem, meg kifizették a repülőjegyem, a belépőket, meg étteremben etettek. Hát ez így gáz volt. De attól hogy szinte nem is dolgoztam még ugyanúgy nehéz volt. Mert minden percem kötött volt. Mert csak és kizárólag azt csináltam amit ők. Azt ittam, azt ettem, akkor keltem, akkor aludtam, oda mentem, még pisilni se akkor pisiltem amikor én akartam. Meg hát ugye tökre el voltunk szigetelve a külvilágtól. Nemhogy net nem volt, de egy ember sem a környéken. Úgyhogy egy hétig nem beszélgettem senkivel. Mármint tudjátok, beszélgetni, nem beszélni… Sosem éreztem még ennyire egyedül magam. Sosem. L Azt hiszem még három nap és idegösszeroppanást kapok. Tényleg. Az utolsó nap már nagyon a végét jártam, és már nem is tudtam nem kimutatni, hogy nem élvezem a nyaralást, ami még rontott a helyzeten mivel az mekkora bunkóság mikor nyaraltatják az embert. Szóval szégyelltem magam amiért nem tudom legalább azt mutatni hogy hálás vagyok hogy magukkal vittek, meg amiért nem tudom teljesíteni amit akarnak tőlem, de közben haragudtam amiért nem mondják hogy mit akarnak tőlem meg amiért úgy kellett viselkednem mint az árnyékuk. Legközelebb már jobban kezelném a helyzetet. Tök összetett ez az egész igazából nem is tudom elmagyarázni szóval fel is adom.

De ez a Spanyolország- legalábbis az a része ahol voltunk- meseszép. Majd ha gazdag leszek, veszek ott egy nyaralót. Egy hegyoldalban. Vagy hegytetőn. Anyáékat is elviszem majd. Lesz medence is benne. Meg azt hiszem egy lovam is lesz, mert vezetni nem akarok azokon a meredek lejtőkön. Vagy nem tudom. Szerencsére még lesz időm átgondolni hogy is legyen....

Hazamentem.

De jaj nekem milyen kevés volt ez az egy hét. Éppen csak arra jutott időm, hogy a legfontosabbaknak köszönjek, aztán elköszönjek tőlük. Mondjuk még az is csoda hogy ennyi idő alatt ez összejött… Igen ez az, ami hiányzik innen. Ti.:) És köszönöm mindenkinek ezt az egy hetet, hogy érezhettem, hogy én is hiányzom azért..:).

Egy- két dolgot meg kell jegyezzek, ami eddig még fel sem tűnt. Hát először is, észrevettétek, hogy otthon mindenki magyarul beszél? Azért az dúrva. Mert az nem volt szokatlan hogy én magyarul beszélek ahhoz, akivel vagyok, mert olyan itt is volt. De hogy körülöttem mindenki mást is értsek..azééért... Na meg a másik hogy mindenki más is ért engem. Már úgy hozzá szoktam, hogy mondhatok akármit, úgysem érti senki. Aztán még ami sokkolt, az az Alföld. Hát láttatok még ilyet, hogy amerre csak néztek, síkság? Csak néztétek, de még nem láttátok. Hát hihetetlen. Ez a Petőfi gyerek csak mondott valamit!

Na, ugye a szűkcsaláddal találkoztam már mikor este megérkeztem. Másnap első utam a nagyszülőkhöz vezetett. Velük akartam találkozni leginkább, mert igazán keveset tudtunk beszélni.LLL Na de most végreJJJJJJJ Meg hát kari is volt, szóval mindenkivel ütköztünk. Hát a család az család, szóval nem fogom körül írni, hogy milyen jó volt. Tudja azt mindenki..:)

Aztán meg a BARÁTOK. Próbálok nem gondolni rá, mennyire hiányoznak, szóval nem szívesen írok róla. Sosem sehol sem fog még egy ilyen csapat kialakulni körülöttem, mint ti. A volt osztálytársak, a szomszédfiúk, a legjobb jóbarátnők. Nélkületek nem az igazi… Na de ez van. Az a helyzet, hogy ha otthon lennék sem lenne más, mert mindenki a maga útját járja már. Talán inkább azok a régi szép idők hiányoznak...fene tudja. Most viszont végre minden kicsit olyan volt, mint régen. Mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára... Igaz így lesz, mikor nyáron hazajövök is? Igaz????

Legfrissebb híreink újfaluból. Mindenkinek beázik a pincéje. Csokimari nem fagyott meg, hanem a pszichén van. Aztán. A valóvilágban van egy csaj, akit úgy hívnak hogy szandika és az nagyon jó fej. A németpékség szívás. Ja meg még azt is hallottam, hogy én elhagytam egy gyereket, de ez nekem is meglepetés volt.:) Bizony..újfalu..:D

Kevés volt. Ha szeptemberig lehetőségem is lesz hazamenni, csak és kizárólag akkor megyek, ha több időm lesz, mint egy hét. Mert egy falat paprikáscsirke csak étvágyat csinál. Az első falat után nem leszel rendben, míg egy tányérral meg nem eszel. Tejföllel, nokedlivel…fincsi…:D Na de értitek hogy értem.

Na aztán visszatértem Dublinba. Nem bántam hogy jönnöm kellett. Nekem most itt van egy kis dolgom, és igenis jól érzem itt magam, félreértés ne essen. Aztán dolgoztam, egészen szilveszter estéig. A szilvesztert Ariéknál töltöttem. Zabálós-filmezős-pizsamapartizós szilveszterem volt. Dúrva mi?:D De azért tényleg jól elvoltunk.:) Bizony, 180 fokot fordult itt minden. Na de majd visszafordítom 90-re, mert az egyik újévi fogadalmam, hogy megpróbálom visszavetni kicsit magam az éjszakai életbe, mert mégiscsak fiatalság meg bolondság. Aztán azt is fogadtam, hogy sokkal többet tanulok majd, mint eddig. Mondjuk a semminél nem lesz nehéz többet tanulni:S. Meg persze a szokásos vigyázok az alakomra fogadalom.

Ezúton is szeretnék sikerekben gazdag meg boldog meg új évet kívánni mindenkinek. De talán annyira nem is fontos hogy új legyen, csak a másik kettő stimmeljen.:)