devaibettina 2011.04.12. 00:51

ápr12

 

Na írjunk blogot!:)
A legfontosabb események:
márc 27, vasárnap:
 végre teljesítettük, amit megkövetelt a haza, és meglátogattuk az ország nyugati partját: a Moher sziklákat, Galwayt, és még egy ír farmot is: Ari, Klári és Én. Mit is mondhatnék…hát meseszép volt. Nem fogom részletezni. Kár lenne. Látni kell. Sőt látni nem is elég. Nekem sem volt. El is határoztam, hogy egyszer, csak legalább még egyszer elmegyek majd röpke kis életem során.  
 Ilyen szervezett túra dologgal mentünk egyébként, aminek annyi hátránya volt, hogy csak kevés időt töltöttünk egy-egy helyen, de ez eltörpült a nagy előnye mellett, mégpedig hogy egy nap alatt letudtuk minden fontosabb látványosságot. Mi voltunk csak magyarok. Sokan voltak mondjuk Amerikából. Meg volt például egy Ausztrál csaj is. Olyan nagyon vicces volt, és talán inkább furcsa mint vicces, hogy ezek az emberek végigaludták az egész utat. Annyira nem izgatta őket a dolog hogy rettenetes. Leszálltak mikor le kellett, meg néztek mikor nézni kellett, mondjuk páran másnaposak is voltak azt hiszem. Pföjj…hobbiutazók. Meg sem érdemlik amúgy. Szóval az egész úton nagyjából csak hármónk hangját lehetett hallani. Na de azt folyamatosan. Az én szám legalábbis meglehetősen ritkán állt be. Egyébként ezzel a két leányzóval olyan tökjól elvagyok, igazán jó móka volt, végigröhögtük a napot. Olyan osztálykirándulás feelingje volt. Tudjátok az a bizonyos „ha jó a kedved üsd a…”J
Ja ja és megjegyzem, hogy becsempésztem a két lányt a szobámba a kirándulást megelőző este, mivel nem lett volna kora reggel buszuk hogy a városközpontba érjenek, ahol a találkahely volt, én meg ugye a városközpontban lakom. Úgy simogatta a lelkem, mikor megjegyezték, hogy kissé embertelen időjárás van a szobámban. Azt hittem velem van a baj, de a lányok reakciójából ítélve talán mégiscsak nem. Ari már volt olyan kedves és szerzett nekem valahonnan egy paplant.:) Ari…hát ő igazán egy kivételes ember. Csak jót lehet tőle tanulni.:)
Na ez a kirándulás erőt adott a következő hétre. Mert már valóban éreztem, hogy kezdek besokallni. Valahogy a gyerekekkel sem volt minden ok, a szülőkkel meg eddig sem volt, nekem meg véges a pozitív hozzáállásom, mert elvégre emberből volnék. Na de a környezetváltozás, meg olyan sok szépet látni, annyi érdekeset hallani, nagyon jót tett. És akkor a következő hetet igazán jól bírtam.:)
Ápr 3
Na ezt a hétvégét meg nagyjából Manónál töltöttem, mert egyedül volt a házban (van amúgy két lakótársa, akik Magyarországon voltak), és hát szegény ne unatkozzon én társaságot szolgáltattam neki. És főztünk gulyást, ami jajj olyan finom volt, igazán nagyon. Kicsit eredetire sikerült krumpli nélkül, meg zellerrel, de mégiscsak le a kalappal előttünk, én azt mondom. Na hát az egy igazán jó kis hétvége volt. Olyan igazi hétvége volt. És hát ezután már igazán megint újra voltam töltve a következő hétre. Amíg nem…
Április 7
Arra keltem csütörtök reggel hogy hányingerem van. De nagyon. Aztán visszafeküdtem, és 11kor arra keltem, hogy Anyuka szól. Kimentem. Én a lépcső egyik ő a másik végén állt, és miután elmagyaráztam neki, hogy hányingerem van, egyből lehuppantam a lépcsőre, mert állni nem bírtam. Mondta hogy kettőig döntsem el hogy tudok e dolgozni. És én azt döntöttem, hogy tudok. De még azóta sem értem, milyen felindulásból, mert a 15 perces sétát a lányokig fél óra alatt tettem meg, és egyensúlyozva. Na aztán 7kor végre a szobámba jutottam. Ágynak dőltem, majd 17 órát aludtam. Az valamennyit segített. Egyébként nem tudom mi volt velem. Ahhoz képest hogy milyen szörnyen rosszul voltam az elején, nagyon gyorsan elmúlt. Az tuti hogy nagyon lázas voltam. Na mindegy lényeg hogy túléltem.
Aztán másnap, pénteken még eléggé lázas voltam, na de tűrhető volt az előző naphoz képest. Ez volt a szerencsém, mert anyuka olyan partit összeszervezett nekem, hogy egészségesen is megijedtem volna. Csupán 10 kis barátot hívott meg vendégségbe. És akárhogy számolom, ez 14 gyerek. És bármilyen jóindulattal is gondolok anyuka segítőkészségére, mind a 14 rám jutott. Nem arról van szó, minden rendben volt. A nagyja eljátszott magában. De ami nem fer velem szemben, az mégsem fer. Na tehát kemény nap volt. De túléltem.
Aztán szombaton meg egy mókás Temple bar-i éjszaka pár au pair lánnyal. Aztán vasárnap kóláztam egyet Évával. Aztán elkezdődött egy újabb hét.
Ma hétfő volt, és Soline születésnapja. Reggelinél és vacsoránál bezsebelte a tömérdek ajándékot, meg finomat ettünk.
Továbbá még elmesélném, hogy egyre inkább úgy néz ki, hogy szeptemberben megyek haza, nem júniusban. Na tessék. Most hogy ezt leírtam azt mondtam magamnak, hogy nehogy már, hülye vagyok? Hova halasztgatom? Már azonnal foglaljak le egy repjegyet júniusra. És erre már özönlik felém a rengeteg érv a szeptember mellett. Ez a dilemmaszituáció teljesen kihoz a sodromból. Már a szemem is elkezdett rebegni, mint érettségi előtt. Nem szeretem a dilemmát, mert mindig azt mondom, hogy eldöntendő kérdésre nem lehet nemtudommal válaszolni. És de még mennyire hogy lehet.:) Drágul a repjegy, sürget az idő. Fél 12 van. Megyek, alszom inkább.
 
süti beállítások módosítása