Akkor lássuk a fontosabb momentumokat az utóbbi napokból…

Na hát ugye én a városközpontban lakom, és a gyerekekért is oda megyek, úgyhogy általában van szerencsém látni a közéleti eseményeket is. Szerdán volt itt egy jó nagy sztrájk, sokrengeteg ember sárga pólót vett fel, jól összegyűltek, és megpróbáltak minél nagyobb hangot kiadni magukból. Mert ugye Írhont sem kímélte a válság, és hát nagyot koppantak akik eddig a jóléthez szoktak, úgyhogy irány az utca. Egyébként, ha valakivel szóba elegyedsz akkor először megkérdezi honnan jöttél, aztán meg azt hogy ott hogy viselik az emberek a válságot. Legalábbis tőlem mindig ezt kérdezik…:D

Pénteken a gatyám bekékített pár ruhát mosás közben. Agyvérzés. Na mondjuk még szerencsésen megúsztam mert semmilyen létfontosságú darabot nem érintett a dolog, de akkor is milyen gáz már. Mondtam is neki, hogy még egy ilyen, és visszaviszem a New yorkerbe. 

Szombaton a régnemlátott Arival találkoztam, és tettünk egy nagy sétát a főnix parkban. Hát őzikét még mindig nem láttam, de nem kell aggódni, addig járok oda míg nincs meg Bambi. Ja és mivel volt egy olyan tévinfónk, hogy van ott botanikus kert, leszólítottam egy párt, hogy tudják-e hol van (persze angolul). És mi volt a válasz? „Mi is magyarok vagyunk”. Hát jól bele trafáltam.:D És amúgy már sokszor csapta meg magyar szó a fülem. Vagyunk itt egy páran.

Mikor a nagysétából hazaértem, bébiszitteltem. Méghozzá egy iciripicirike kisbabára. A család barátai kértek meg hogy vigyázzak rá, házhoz is hozták meg minden. De mikor megláttam az anyukája karján, hát a szívroham környékezett meg. Mert egy ilyen kis apróságért felelősséget vállalni mégiscsak…jajjj. Négy hónaposnál nem lehetett több. Két óráig sem kellett rá vigyáznom, de fárasztóbb volt, mint öt óra a négy gyerekkel. Úgy féltem, hogy összetöröm.:) Ráadásul az első fél órát végigcsuklotta, ami egész ijesztő tud lenni, ha az ember nincs tisztában vele hogy ez természetes. És azokban a nagyon ritka percekben, amikor sikerült aludnia kicsit, két dologra gondoltam. Az egyik, hogy vajon vesz e még levegőt. A másik, hogy úristen, hát ezt az énanyukám is végigcsinálta velem, és nem csak két óráig, hanem hosszú-hosszú hónapokig. Hát én..én…ezt nem is sejtettem. AZ ÉNANYUKÁM A LEGSZUPEREBB A VILÁGON!:)

Csütörtök-vasárnap azt csináltam hogy nem csináltam semmit, ami már azért meglehetősen rámfért. Hálelúja.:)

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.