Az lehet a baj, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb. Hogy hallok mások családjairól, hogy ott milyen a szülő- au pair viszony, hogy mennyit kell dolgozniuk, és mit kapnak érte. És látom, hogy az én helyzetem nem kifejezetten a tükörképe ennek. De hát istenem, nem túlélem? Itt lakom a városközpontban, minden, ami számít egy köpésre van. És van egy egész szintem a lakásban, ami hát igen előnyös bizonyos szempontokból.:D Előre meg van beszélve a munkabeosztásom, és ki vannak számolva az óráim. A gyerekekkel meg igazán jól elvagyok, a számukhoz képest, sőt kifejezetten élvezem ezt a gyereknevelés dolgot.

Na mindegy, lényeg hogy amint látjátok, akadnak problémák, de hát az élet mégsem lehet habostorta, mert úgy nem lenne az igazi. És a problémák mellett meg itt ez a sok-sok szuperjó dolog, ami velem történt, és az emberek, akiket itt ismertem meg. Jó itt.:)

Na ennyit a lelkizésből. Mesélek kicsit.

Felvételizek. Mert ugyebár otthon van rá lehetőség, hogy két szakot kezdjen meg az ember lánya egyszerre, államilag támogatottan. És bolond lennék nem megpróbálni ezt jövőre. És nem szabad késlekedni, mert biztos nem sokáig lesz már ilyen jó világ… Én nem mondom, hogy bírni fogom, de próba cseresznye. Első két helyen kommunikáció és médiát jelöltem, mert az passzol a magyarhoz, harmadik pedig reklámszervező szakmenedzser, mert az meg érdekel, és tökjól hangzik. Hát, majd meglássuk mi lesz ebből.:) Mikor hazamentem, és csak azt láttam, hogy mindenki szorgosan tanul, és össze van törve a vizsgák miatti nyomástól meg mittudomén, olyan lelkifurkám volt, hogy én meg csak lopom a napot Dublinban. Na majd lesz ennek még böjtje jövőre. Hohó, de még mennyire..

A franciaóráimnak vége, úgyhogy elkezdek egy angolsulit, mert egy az, hogy anyuka mindig azzal zaklat, hogy járjak iskolába, hogy legyen szociális életem (megjegyzem, én meg vagyok elégedve a szociális életemmel), vagy a fene tudja, talán más oka is van hogy akarja hogy menjek, igazából nem látom át miért olyan fontos ez neki. Kettő meg hogy hátha hasznos. Először csak 8 hétre fizetem be. Szörnyű drága, szóval nagyon remélem nem csak kidobott pénz lesz.

Megismertem Klárit, aki nemrég érkezett ide, au pairkedni. Otthon két diplomával dolgozott egy bárban, és hát (jogosan) úgy gondolta több értelme van ugyanannyi pénzért világot látni. Asziszem vele egészen egy hullámhosszon mozgunk, szóval örülök a szerencsés találkozásnak. A múlt vasárnapot átsétáltuk, gondoltam, hogy na majd én megmutatom neki a várost…hát annyira nem volt sikeres, mert többet segített az útikönyve mint én, na de mindegy.:D Aztán most szombaton puboztunk Kingával meg egy másik lengyel csajjal. Ahhoz képest, hogy együtt voltunk, a két lengyel csaj lengyelül, mi meg magyarul beszéltünk. Ez a 2-2 arány nem gyakran kényszerítette ki, hogy angolul konzultáljunk, na de így meg kényelmes volt, szóval nem gáz.:)

Anyukának a hétvégén itt van az öccse és a menyasszonya. Kis kedvesek, mondjuk úgy két mondatot beszéltem velük. Ha a nyáron is a családdal leszek, akkor azt hiszem, megyek a lagzijukba. Egy francia lagzi biztos érdekes lehet…

Amúgy megint olyan kedves velem, mint még anno, a régi szép időkben. Hát nem tudom, lehet csak azért mert jó kedve van mert itt az öcsike. De azt nem akarom, hogy az ő jókedvétől függjön, hogy beszél velem. Függjön attól, hogy én hogyan dolgozom, mert akkor egy rossz szava nem lehet.

Több mint öt hónapja vagyok itt. Hánemsemmi. 

Jut eszembe, habosbabos, szerelmetes, boldogságos Valentinnapot!:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.