na nézzük csak. 

Apa:)!

https://www.youtube.com/watch?v=nO-blCE719Q&feature=related

Itt is szeretnék boldog születésnapot kívánni neked! És megköszönni hogy olyan nagyon jól viseled, hogy elkószáltam otthonról. Mert tudom én, milyen nehéz volt elfogadnod...lehet még mindig nem fogadtad el, de mégis ha más nem, úgy csinálsz mintha. És ez nekem nagyon nagyon sokat jelent!:) Szeretleeeeek!:) 

Ma elmentem az első angol órámra. Hát egész jó móka lesz, mondjuk annyi pénzért lehet is. Azt hiszem a csoportban én vagyok az egyetlen európai.:D Van vagy 10 ázsiai (kóreai, japán, meg kínai is talán), meg három brazil. Vagy a fene sem tudja, így az első órán nem sikerült mindenkit megfigyelnem. A tanár is jófej, meg fiatal. Élveztem.:) 

 Az lehet a baj, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb. Hogy hallok mások családjairól, hogy ott milyen a szülő- au pair viszony, hogy mennyit kell dolgozniuk, és mit kapnak érte. És látom, hogy az én helyzetem nem kifejezetten a tükörképe ennek. De hát istenem, nem túlélem? Itt lakom a városközpontban, minden, ami számít egy köpésre van. És van egy egész szintem a lakásban, ami hát igen előnyös bizonyos szempontokból.:D Előre meg van beszélve a munkabeosztásom, és ki vannak számolva az óráim. A gyerekekkel meg igazán jól elvagyok, a számukhoz képest, sőt kifejezetten élvezem ezt a gyereknevelés dolgot.

Na mindegy, lényeg hogy amint látjátok, akadnak problémák, de hát az élet mégsem lehet habostorta, mert úgy nem lenne az igazi. És a problémák mellett meg itt ez a sok-sok szuperjó dolog, ami velem történt, és az emberek, akiket itt ismertem meg. Jó itt.:)

Na ennyit a lelkizésből. Mesélek kicsit.

Felvételizek. Mert ugyebár otthon van rá lehetőség, hogy két szakot kezdjen meg az ember lánya egyszerre, államilag támogatottan. És bolond lennék nem megpróbálni ezt jövőre. És nem szabad késlekedni, mert biztos nem sokáig lesz már ilyen jó világ… Én nem mondom, hogy bírni fogom, de próba cseresznye. Első két helyen kommunikáció és médiát jelöltem, mert az passzol a magyarhoz, harmadik pedig reklámszervező szakmenedzser, mert az meg érdekel, és tökjól hangzik. Hát, majd meglássuk mi lesz ebből.:) Mikor hazamentem, és csak azt láttam, hogy mindenki szorgosan tanul, és össze van törve a vizsgák miatti nyomástól meg mittudomén, olyan lelkifurkám volt, hogy én meg csak lopom a napot Dublinban. Na majd lesz ennek még böjtje jövőre. Hohó, de még mennyire..

A franciaóráimnak vége, úgyhogy elkezdek egy angolsulit, mert egy az, hogy anyuka mindig azzal zaklat, hogy járjak iskolába, hogy legyen szociális életem (megjegyzem, én meg vagyok elégedve a szociális életemmel), vagy a fene tudja, talán más oka is van hogy akarja hogy menjek, igazából nem látom át miért olyan fontos ez neki. Kettő meg hogy hátha hasznos. Először csak 8 hétre fizetem be. Szörnyű drága, szóval nagyon remélem nem csak kidobott pénz lesz.

Megismertem Klárit, aki nemrég érkezett ide, au pairkedni. Otthon két diplomával dolgozott egy bárban, és hát (jogosan) úgy gondolta több értelme van ugyanannyi pénzért világot látni. Asziszem vele egészen egy hullámhosszon mozgunk, szóval örülök a szerencsés találkozásnak. A múlt vasárnapot átsétáltuk, gondoltam, hogy na majd én megmutatom neki a várost…hát annyira nem volt sikeres, mert többet segített az útikönyve mint én, na de mindegy.:D Aztán most szombaton puboztunk Kingával meg egy másik lengyel csajjal. Ahhoz képest, hogy együtt voltunk, a két lengyel csaj lengyelül, mi meg magyarul beszéltünk. Ez a 2-2 arány nem gyakran kényszerítette ki, hogy angolul konzultáljunk, na de így meg kényelmes volt, szóval nem gáz.:)

Anyukának a hétvégén itt van az öccse és a menyasszonya. Kis kedvesek, mondjuk úgy két mondatot beszéltem velük. Ha a nyáron is a családdal leszek, akkor azt hiszem, megyek a lagzijukba. Egy francia lagzi biztos érdekes lehet…

Amúgy megint olyan kedves velem, mint még anno, a régi szép időkben. Hát nem tudom, lehet csak azért mert jó kedve van mert itt az öcsike. De azt nem akarom, hogy az ő jókedvétől függjön, hogy beszél velem. Függjön attól, hogy én hogyan dolgozom, mert akkor egy rossz szava nem lehet.

Több mint öt hónapja vagyok itt. Hánemsemmi. 

Jut eszembe, habosbabos, szerelmetes, boldogságos Valentinnapot!:)

 Nem szokásom a problémáimat mások orrára kötni, de hát itt ez a blog, és írom meg minden, és már annyi mindent elmeséltem, hogy ez már nem oszt, nem szoroz…

Kedd. Anyuka beszólt, én visszaszóltam és így tovább. Nem boncolom mi volt. Keményen dolgozom, és most döbbentem csak rá hogy ő ezt messze nem értékeli úgy, ahogy azt kellene. De nagyon nem.

Aztán meg gondolta, hogy majd ő megmutatja, hogy ki a főnök, és elkezdett franciául beszélni nekem, és csak akkor szólt hozzám, mikor valamit csináltatni akart, vagy kritizálni. Tisztában vagyok vele hogy ő a főnököm, köszönöm nem kérek a nevelésből. Én meg nem vállalom az ő nevelését, elég a 4 gyereke.

Csütörtökig bírtam.

Hát csütörtökön Pacome (10 éves) olyan hiszti rohamban tört ki, csak úgy a semmiből, hogy nagyon megrémített. Sosem láttam még ilyet. Ráadásul a többieket is nagyon megijesztette, úgy sajnáltam őket. Így is rettentő szűk az idő hogy mindennel készen legyek, de ez a kis incidens körülbelül egy órát vett el. Azóta sem tudom hogy csináltam, de mire anyuka hazajött, így is négy vidám gyerek várta, lefürdetve kész házival, ja meg persze meleg vacsora.  Annyit mondott, hogy majd mikor a poharakat kiteszem az asztalra, akkor majd a tányérok mellé tegyem őket, ne a kancsóhoz. Aztán nem szólt hozzám továbbra sem. Mikor mosogattam (utolsó teendő) akkor lejött a konyhába a telójáért. És hát már csak meg kérdezte, hogy rendben vagyok e. Mondom rendben. Ő meg erre: csak mert olyan csendes voltam vacsoránál, nem úgy nézek ki, mint aki rendben van. Na és akkor, hát eltört a mécses. Na jó nem zokogtam, de ejtettem pár könnycseppet, na. Az elsőket.

Mondtam, hogy nem akarok beszélgetni, csak fárasztó napom volt, és rendben vagyok. Aztán már mikor a szobámba értem kaptam tőle egy sms-t hogy jó éjszakát, meg hogy ne aggódjak, mindenkinek vannak rossz napjai, még a gyerekeknek is.

Most kétesélyes a dolog. Ez a nő vagy teljesen hülye, és komolyan azt hiszi, hogy a gyerekek miatt sírok és nem azért amit ő művel, vagy rájött hogy kicsit sok volt amit csinált, és most próbál úgy tenni mintha nem történt volna semmi. Egyik sem jobb.

Hát, csak gondoltam elmesélem már. Milyen egyszerű is lenne találni egy másik családot…kevesebb munkáért több fizetést és több megbecsülést. Mert tényleg tudnék. Pár nap alatt. De hát nem. Nehogy már ne csináljam végig, amit az előttem levő lányok is megcsináltak. Neeeeem adjuk fel ilyen könnyen. Nem nem…J